2008.07.30. 02:28
Szépen küzdöttek
Dunaújváros (ja) - Egy hét után ismét Angola válogatottjával mérkőzött meg a Dunaferr női kézilabdacsapata saját csarnokában. Az afrikaiak előzőleg Németországban szenvedtek két alkalommal is vereséget.
A mérkőzés előtt kaptuk az információkat Görbicz Anita háztartási balesetéről. A Dunaújvárosban tartózkodó szövetségi edző, Imre Vilmos, a részleteket nem ismerve csak annyit nyilatkozott, hogy Görbicz szereplése az olimpián erősen kétséges.
- Mi több, csökkentek is az esélyeink nélküle. Nehezedik a helyzetünk az olimpián.
Bába Mihály, a válogatott gyúrója, aki nem utazik az olimpiára, elmondta, hogy eddigi pályafutása során égési sérüléseket nem kellett kezelnie kézilabdázókon.
- Magamon már igen. Anita kiválásával vezéregyéniségét vesztette el a csapat. Abban bízom, hogy nem annyira súlyos az állapota, és menet közben be tud kapcsolódni a csapat programjába.
Sajnos, a nagyszerű kézilabdázó égési sérülése nagyon komoly. Sportorvosi vélemény szerint majdnem a csodával lenne határos, ha Görbicz pályára lépne az olimpián.
Őt helyettesítheti Ferling Bernadett, akit az Angola elleni találkozó szünetében sikerült megszólaltatni.
- Anita balesete abszolút a véletlen műve. Az ilyenekre nem lehet előre felkészülni. Amennyiben én leszek majd a csapat irányítója, érezni fogom a nagyobb felelősséget, és mindent megteszek a jó szereplésért. Nem gondolom, hogy játékhiányom lenne. De az egész csapat bízik abban, hogy Görbicz Anita játsznai fog az olimpián.
Aki viszont nem, vagy nem valószínű, hogy Pekingben parkettára lép, az Lovász Zsuzsanna. Őt Hajdu János szövetségi kapitány nem választotta be az utazó tizennégyes keretbe.
Imre Vilmos: - Gratulálok Lovász Zsuzsinak, aki egész évi teljesítménye alapján kiharcolta a keretbe kerülést. El kell fogadnom a kapitány döntését. Lovász tartalék lesz, és bármikor azonnal utaznia kell Pekingbe, ha szükség lesz rá. Pastrovics Melinda kapus és Mayer Szabina a másik két tartalék. Remélem, Zsuzsa megfelelően kezeli majd a döntést, bár nagyon megértem a helyzetét. Azt is tudomásul kellett venni, hogy a válogatott eddigi gyúrója, Bába Mihály helyett Mezei Csaba mellett döntött a kapitány. Misi tevékenységét is a legmagasabbra értékelem.
Remekül tartotta magát a Dunaferr Angola válogatottjával szemben. A nagy rohanásban a 15. perc körül vezetett is a hazai csapat. Knezovics nagyszerűen védett, és a lerohanások is sikerültek. A félidőt mégis - igaz, csak egy góllal - a vendégek fejezték be jobban.
Fordulás után is csak egy-két góllal vezetett az afrikai válogatott. Ekkor keményebbé vált a játék, és a Csöregi- Décsi bírópáros már többször is bemutatta a kétperces büntetéseket. Harcos, küzdelmes mérkőzésen nagyon jó edzőpartnernek bizonyult ismét a Dunaferr.
Imre Vilmos is dicsérte a csapatát.
- Szépen küzdöttünk. A támadásépítéssel elégedett vagyok. Jó ellenféllel nagyon hasznos mérkőzést játszottunk.