Sport

2008.07.05. 02:28

A bátorság jutalma: Kína

Dunaújváros/Szeged - Az utolsó olimpiai helyek elosztása mellett a Pekingbe utazó kajak-kenu válogatott végleges névsorát is pénteken, maratoni ülésen hagyta jóvá a szövetség elnöksége.

nincs nev

Eredetileg szerdán jött volna össze a Magyar Kajak Kenu Szövetség elnöksége, hogy Angyal Zoltán szövetségi kapitány olimpiai névsorát megvitassa, majd jóváhagyja. Az élet azonban felülírta ezt, mert a férfi K-4 1000 méteren nem született döntés, így pótválogatót írtak ki péntekre. A grémium értelemszerűen ennek eredményét is meg akarta várni, így az MKKSZ a szétlövés után tanácskozott. Az előbb emlitett urak alapos fejtörést okoztak nekik, ugyanis célfotóval, tizenegy századdal a Sík Márton, Beé István, Boros Gergely, Bozsik Gábor egység legyőzte a Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta kvartettet. Ezzel előállt egy faramuci helyzet: a hét férfi kajakos kvótára nyolc magyar versenyző jutott, és mivel az egyesek és a párosok helye stabil, ezért a győztes négyeshez kell nyúlnia a kapitánynak.

Angyal azután kényszerült erre a lépésre, hogy a nemzetközi szövetség elutasította kvótacseréről szóló kérését (a fel nem használt női kajakos és kenus indulási jogokért), így valakit ki kell vennie a hajóból, akinek helyére a K-1 500-on is induló Vereckei Ákost ülteti. Nos, a szövetség Vereckei mellett a vezérevezőst, Sík Mártont is bent tartotta , a maradék két helyre pedig a három fiúnak szétlövést rendeznek egyesben, nyolcszáz méteres pályán. Az igazságtalan helyzetet jelzi: aki veszít, azt is kiviszik Pekingbe, s ugyanolyan támogatásokat kap, mintha vízre szállt volna az olimpián.

A másik rázós ügy a női négyes volt, ahol Angyal bevallása szerint nagy vitára számított. Végül az MKKSZ a válogatási elvekhez ragaszkodva, a dunaferres Szabó Gabriellával egy hajóban ülő Kozák Danutának, Kovács Katalinnak és Janics Natasának szavazott bizalmat. Így eldőlt a kérdés: a többek által a négyesbe követelt, másik Dunaferr-versenyző, Benedek Dalma nem lesz ott Pekingben. Azaz talán mégis, mert őt és Paksy Tímeát nevezték ki tartaléknak. Őket - függetlenül attól, hogy szükség lesz-e rájuk - is elviszik Kínába. Benedek viszont elmondása szerint ezzel nem kíván élni...

A válogató után Szabó Gabriella óvatosan mondta: nyugtával kell dicsérni a napot - azaz nem volt biztos benne, hogy utazhat-e, de amikor felszállt a füst, így összegzett: - Nagyon boldog vagyok, hiszen minden sportoló álma az olimpia, pár hónapja még gondolni sem igazán mertem erre.

Való igaz, ehhez az is kellett, hogy váratlanul elhagyja addigi trénerét, Fábiánné Rozsnyói Katalint. Hubikné Tarján Éva, a Dunaferr vezetőedzője szerint ez volt az a lépés, amikor Gabi tizenkilencre lapot kért - és az alsó bejött.

- Bátor, talán merésznek is mondható tett volt, de megérte, hiszen olimpikon lett. Pedig amikor csapatot és trénert váltott, még csak hárman - Kovács, Janics és ő - voltak Szegeden, azaz nem volt meg a négyesük, s nem tudta, hogy Kozák Danuta is követi-e. Dalmát továbbra is nagyon sajnálom, de szerintem tartalékként is ki kellene mennie, Kovács Kati is csak így, nézőként utazott el az első olimpiájára. Ennek ellenére szakmailag rengeteget lehet fejlődni még ezzel is - tette hozzá Hubikné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!