Sport

2008.04.04. 02:29

Tavaly visszaléptek, idén visszajutottak

Dunaújváros (ja) - Sajnos nem sikerült támogatókat találni a dunaújvárosi sakkéletnek, ezért anyagi okokból a Király Sakk SE tavaly kénytelen volt visszalépni az NB II-ből.

Jankó Árpád

Így tehát visszaestek a megyei első osztályú bajnokságba a dunaújvárosi sakkozók. Ebben az osztályban viszont alaposan bebizonyították a versenyzők, hogy többre lennének hivatottak. Imponáló magabiztossággal nyerték meg a megyei bajnokság sorozatát, és ez azt jelenti, hogy ismét kiharcolták a másodosztályban történő versenyzési jogot.

A kérdés tehát ezúttal is nagyon aktuális. Vajon egy mintegy hatvanezres városban elképelhető-e, hogy a városi önkormányzat, Dunaújváros vállalkozói köre, intézmények, cégek tudnak vagy egyáltalán akarnak-e segíteni. Ez néhány százezer forint támogatást jelentene a bajnoki évre. A Király Sakk SE vezetői azt is elképzelhetőnek tartják, hogy - mivel a harminc felnőtt versenyző mellett sok fiatal, gyermek korú is sakkozik, többen versenyszerűen - a város költségvetéséből, netán a drogprevencióra szánt összegből is érdemes lenne a sakksportágat segíteni. Köztudott a sakk kedvező nevelő hatása, pozitív értékrendje. Dunaújváros különben is híres a színvonalas, erdményes utánpótlás-neveléséről. Az is vitathatatlan, hogy a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltésén kívül a tanulmányi eredményre is hat ez a ragyogó szellemi sportág. A versenysakkozó gyerekek tanulmányi átlaga sokkal jobb, mint a városi átlag: 4,5. Egyszóval a fiatalok nevelésének egyik eszköze is lehetne, ha a sakk sportág fejlődését segítenék a városban.

De visszatérve a bajnoki címre! Az egyesület versenyzője, Klimkó Csaba valamennyi mérkőzését megnyerte. Mohácsi András, Katona Ferenc, Zsigmond Károly, Angyal Ferenc, Höflinger István, Ifj. Katona Ferenc, Ragyelák András pedig egész évben megőrizte veretlenségét. Kétszer kapott ki Csernyitzky László. Németh Miklós és Németh Gergely középiskolások, míg Ruck Róbert és a százszázalékos teljesítményt nyújtó Váradi Benedek alsó tagozatos diák!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!