2008.02.13. 03:26
Nem adják a két pontot
Dunaújváros (gp) - A férfikézilabda bajnokság felsőházi rájátszásában ma este 18 órakor a harmadik helyen álló Dunaferr a negyedik, három ponttal mögöttük álló PLER együttesét fogadja.
A tavalyi bronzcsata két gárdája találkozik ma este, igaz, most csak a felsőházi rájátszásban, az 1-8. helyért küzdenek. A vendégek eddig egy vereséggel és két győzelemmel állnak, 32-29-re kikaptak a Veszprémtől, míg a Békést és a Komlót simán verték. A Dunaferr mérlege is ugyanilyen: siker a Százhalombatta és a Debrecen ellen, míg vereség Szegeden.
Hazai pályán nem lehet más célja Kolics János gárdájának, mint a két pont begyűjtése. Ezt a véleményt osztja a vasárnap pihenő Grebenár Gábor is, aki a közös bemelegítés után ülhetett fel a lelátóra: - Felesleges rágódni ezen, igaz bántott, hogy nem tudtam segíteni a többieknek, hiába nem érzem jogosnak az eltiltást, le kell tölteni azt. Nagyon rossz volt kívülről nézni a találkozót, ezért is várom már nagyon a mai játékot, szeretnék pályára lépni. A PLER is egy fiatal gárda, hajtós kis összecsapás lesz, de úgy vélem, mi egyre jobb formába lendülünk, így tudjuk folytatni azt a játékot, amivel előrukkoltunk az Aragónnal szemben is. Ilyen hozzállással, mentalitással nem lehet gond a mai sikerünk.
Az átlövő szerint minden mérkőzéssel közelebb kerül az Európa-bajnokság előtt mutatott formájához, nagyon bízik benne, hogy ma is hasznára tud lenni a társainak. Ez azért sem árt, mert így is a többiek zrikáinak célpontja azzal, hogy ellógta a kupamérkőzést.
Bár Grebenár amondó, még a lelátóról is lehetett tanulni ebből az összecsapásból, nemcsak a pályán: - Nagyon sok hasznot hozott mindenkinek, nekem az Európa-bajnokság köszönt vissza, amilyen megoldásokat ott láttam a világsztároktól, abból a spanyolok is felvillantottak jónehányat.