2008.02.04. 03:26
Győztek a rangadón
Dunaújváros (szsz) - Vasárnap délután a MAFC gárdáját fogadta a dunaújvárosi röplabda csapat. Az előzetesek alapján a fővárosiak elleni találkozó nem ígérkezett könnyű mérkőzésnek.
Ruffing Péter röplabda csapat szakvezetője a mérkőzés előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy semmi képpen nem szabad lebecsülni a MAFC gárdáját, hiszen több rutinos, vagány, trükkös játékossal rendelkeznek. Többek között az egykori dunaújvárosi játékos Forgó Nándor, valamint a liberó Németh Gergely. A fővárosi gárda a múlt héten csütörtökön idegenben vereséget szenvedett a Kecskemét csapatától, így Dunaújvárosban kívántak javítani. A hazaiak pedig abban bíztak, hogy sikerül itthon tartani a bajnoki pontokat. A találkozó előtt két csapat azonos pontszámmal állt a tabellán, így egy fontos rangadóra készülhettünk .
Dunaferr SE - MAFC 3:2(18, -24, 23, -20, 10) Egy rendkívül izgalmas és fordulatokban gazdag találkozón sikerült itthon tartania a bajnoki pontokat a hazai csapatnak. Nem indult drámai összecsapásnak a vasárnap délutáni mérkőzés. A dunaújvárosiak fegyelmezetten, jól összpontosítva játszottak és az első játszmában fokozatosan húztak el a rutinos játékosokkal felálló fővárosiaktól. A második játszmában 19-14-es hazai vezetésnél azonban megtorpant a csapat. A nagy akarással küzdő vendégek 19-20-ra fordítottak, majd hozták a második felvonást. A harmadik játékrészben aztán felültek a hullámvasútra a csapatok, előbb kerekedtek felül, majd a negyedik játszmában a vendégek ismét egyenlítettek. A döntő játékrészben a remek sáncmunkának köszönhetően sikerült megnyerni mérkőzést.
Ruffing Péter: Igazi rangót volt minden szépségével és hibájával. A második játszmában elkövetett fegyelmezetlenségekkel magunknak tettük nehézzé a mérkőzést.