Sport

2008.02.07. 03:28

Ezúttal sem sikerült nyerni

Szeged - A Debrecen együttese után jóval nehezebb ellenfél, a bajnoki címvédő Szeged várt a Dunaferr SE férfikézilabdázóira szerdán este a Tisza-parton. A hazai drukkerek már nagyon várták az összecsapást, így háromezernél is több szurkoló gyűlt össze.

Szabó Szabolcs

A mérkőzés kezdete előtt majd egy órával már zsúfolt sorokban érkeztek a szegedi hívek - valóban látszott, hogy kiéhezett mindenki egy jó kis kézilabda-meccsre. A bejárati ajtón hatalmas plakát: rajta Pick-Szeged vs Dunaferr, a hazai klubnál ezentúl ilyen körítéssel vezetnek majd fel minden találkozót. Egy dunaújvárosi játékost szinte méterenként megállítottak a szegedi szurkolók, ő Bakos Dávid volt, aki sérülése ellenére is a csapattal tartott a Tisza-partjára.

- Nagyon jó újra itt, hiszen bajnok lettem a Szegeddel, szép emlékek kötnek ide. Igaz, most már azért szorítok, hogy a Dunaferr sikerével érjen véget a mai összecsapás - fogalmazott a műtét előt álló jobbátlövő.

A Kolics János és György László által alkotott edzőkettős meglehetős nyugodtsággal üldögélt a kispadon a bemelegítés közben.

- Azt már tudjuk, hogy lesz olyan játékhelyzet, amikor Grebenár nélkül játszunk, mivel őt két nemzetközi kupameccsről eltiltották, hiszen a rangadót arra is felhasználjuk, hogy készüljünk a spanyol Aragon elleni vasárnapi EHF Kupa meccsre. Ma viszont Grebenár kezd, és Nagy Kornéllal ketten osztják meg a feladatokat - mondta a vezetőedző.

- Nincs bennem izgalom, megéltem már sok csatát. Abban bízom, kemény, határozott mérkőzés lesz, amelyen jól helytállunk - tudtuk meg Sári Árpád ügyvezetőtől.

A mérkőzés előtt Kiss István, a szövetség elnöke a hazai publikum előtt jutalmazta a tavalyi év legjobb kapusát, Puljezevicset, legjobb védőjét, Herbert Gábort, és a legjobb légiósát, Daniel Andjelkovicsot, majd a játéké lett a főszerep...

Egy-egy kimaradt helyzettel kezdődött a mérkőzés, amelyen a piros-fehéreknél Mikler kezdett a kapuban. Az első gólt a dunaújvárosiak szerezték: Miss szélről volt eredményes (0-1), de Krivokapic és Osmajic révén gyorsan fordított a Szeged. Szerencsére Zubai Gábor közbelövése is a hálóban kötött ki, ám Ghioena is eredményes volt, csakúgy, mint Grebenár. A 7. percben Djurkovic gólja után 4-3-at mutatott az eredményjelző. Eután következett egy hibákkal tarkított periódus, ezért befagyott az állás, egészen a 11. percig, amikor Krivokapic hetesével és Petrea akciógóljával 6-3-ra ellépett a Pick. Zubai Szabolcs ugyan kettőre faragta a különbséget, de egy eladott labda után megint Mikler hálójában táncolt a játékszer. A 18. percben pedig már 10-6 volt a hazaiak előnye. Kolics János nem lehetett elégedett együttese addigi produkciójával, mert cserélt: Bozovic érkezett jobbátlövőbe, Nagy lett a balátlövő Grebenár helyett, míg Minót Sándor Ákos váltotta a balszélen.

Talán ez segített, mert Bozovic és Nagy Kornél révén 10-8-ra zárkóztunk fel, és emellett több helyzetünk is kimaradt. Szerencsére a szegedieknek is volt egy ötperces gólszünetük, csak ezután találtak Mikler kapujába (11-8). Zubai Gábor ismét csökkentette a hátrányt, de Sándor második helyzetét is Puljezevicbe lőtte - erről a szélről ez volt az ötödik kimaradó ziccer -, így nem csökkent a hátrány.

- De hiányzik most Törő - állapította meg az egyik dunaújvárosi kolléga. Szerencsére a szegediek sem életük legjobbját nyújtották, ők is sokat hibáztak, végül a félidőben csak 12-9-re vezetett a Pick. Ha türelmesebb és kevesebbet hibázik a Dunaferr, még ennél is szorosabb lehetett volna az állás.

A második játékrész Zubai Szabolcs góljával kezdődött, majd Nagy révén lett 13-11, ám innen rémálomszerű folytatás következett: a hazaiak zsinórban négy gólt lőttek, mi hét perc után, 17-11-nél a következőt. Sajnos ez sem segített, mert teljesen tanácstalan lett a Dunaferr, Puljezevic mindent védett, még hetesből sem sikerült neki gólt lőni. A 46. percben a szlovén Zvizelj volt eredményes, ezzel 22-12-re alakult az állás. Negyedóra alatt csak három gól ért el a dunaújvárosi csapat, így nem volt véletlen a tízgólos különbség. A találkozó tulajdonképpen ebben az időszakban el is dőlt, a folytatásban a szegedi tréner, Matic nyugodtan beküldhette a második sorát is.

Szerencsére a becsületért derekasan harcolt a vendéggárda, és a hátralévő időben sikerült a góltalansági átkot is megtörni, annak köszönhetően, hogy Grebenár és Zubai Gábor is többször eredményes volt. Igaz, a hazaiak sem erőltették már annyira a rohanást, viszont, akik közülük a pályán voltak, azok igyekeztek bizonyítani. Az is tény, hogy valamelyest feljavult a Dunaferr védekezése, Stochl is fogott ziccereket, így a lefújásra hétre csökkent a Dunaferr hátránya

Azonban, ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor el kell ismerni, reális eredmény született. Az pedig a Dunaferr dicsérete, hogy a második félidő első szakaszát leszámítva, becsülettel harcolt a csapat. Ez a meccs elveszett, most már a vasárnapi, Aragon elleni kupamérkőzésre kell koncentrálni, nincs idő azon keseregni, hogy nem sikerült megtörni a szegedi nyeretlenségi szériát.

Egy biztos, ennél keményebb, hasznosabb főpróbát nem tarthatott volna a dunaújvárosi csapat. A szegedi főpróba után következhet vasárnap az Aragon elleni EHF Kupa mérkőzés

Egy-egy kimaradt helyzettel kezdődött a mérkőzés, amelyen a piros-fehéreknél Mikler

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!