2008.02.13. 03:25
Duplázott a Vasvári
Dunaújváros (gp) - Ismét rangos díjat nyert a Vasvári Pál Általános Iskola: 2006/2007-es diákolimpia sporteredéményei alapján az ország harmadik legeredményesebb általános iskolája lett.
Tavaly a 2004/2005 és a 2005/2006-os évek eredményeinek alapján lett harmadik a Vasvári az általános iskolások között, míg február 19-én kedden, a 2006/2007-es diákolimpiai döntőkben elért eredményei alapján állhat fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Ugyanis ekkor rendezik meg a Magyar Sport Házában az idei díjátadó gálát. Az I-IV. korcsoport mezőnyében az első a békéscsabai 2. sz. Általános Iskola, második pedig a tiszaújvárosi általános iskola lett - ők előztek csak meg minket az eredményességi rangsorban. A siker értékét tovább növeli, hogy Fejér megyéből az első tizenhat közé más általános- és középiskola nem jutott be.
Szintén a Vasvárihoz kapcsolódó információ, hogy sikeresen jelentkeztek a Magyar Televízió, Fel a cipővel! című országos sportjátékára. A minket érintő elődöntő felvétele már megtörtént, amelyen a tizenkét tagú csapat - négy alsós, négy felsős és négy szülő - a hatodik helyen végzett, így nem jutott tovább, mert csak az első két gárda került a döntőbe. Ám még egy módon mégis finalista lehet az elődöntőben a legszimpatikusabbnak választott Vasvári. A február 16-án, délelőtt 9.10 órától az m1-en közvetített adásban lehet megtudni azt az sms-kódot, amellyel még egy csapatot a nézők továbbjuttathatnak a döntőre. Ezért ebben kérik a szimpatinzások, városlakók segítségét a dunaújvárosi iskola versenyzői.