2008.02.02. 03:28
Bíznak az új kapitányban
Dunaújváros (ja) - Az első reagálások alapján jól döntöttek, amikor Hajdu Jánost bízták meg a női kézilabda-válogatott irányításával. A pekingi olimpia végéig ő dirigál.
Az ötvenöt éves neves szakember a szövetség szakmai igazgatója, s ezt a funkcióját megtartja a szövetségi kapitányság mellett is. A dunaújvárosi női kézilabdacsapatból leginkább Imre Vilmos vezetőedző ismeri az új kapitányt.
- Engem ő tanított a Testnevelési Egyetemen. Rendkívül felkészült szakember, aki ráadásul remek pedagógiai érzékkel is megáldott. Nagyon jó döntés született. Vácott női csapatnál is edzősködött. Ahogy ismerem őt, rövidesen ki kéri a válogatottakat adó klubok edzőinek véleményét. Biztos, hogy Dunaújvárosba is elutazik. Mellesleg a Győr elleni rangadót is élőben látta a csarnokunkban. Nincs sok ideje az olimpiai selejtezők előtt, tehát úgy gondolom, a jelenlegi játékoskerethez fogja igazítani a taktikát. Ám az is elképzelhető, hogy az edzői vélemények meghallgatását követően, ha nem is radikálisan, de néhány új játékos behívásával változtat a kereten. Ha kéri, természetesen én is javasolok majd játékost - mondta a Dunaferr NK mestere.
- Örülök, hogy hamar megszületett a döntés - nyilatkozta Ferling Bernadett, a Dunaferr válogatott játékosa.
- A bizonytalanság sose jó. Sok pozitívumot hallottam Hajdu Jánosról, bár még nem dolgoztam vele. Véleményem szerint bárki lehetett volna a szövetségi kapitány, a válogatott keret tagjai átérzik az olimpiára való kijutás felelősségét, és annak megfelelően fognak küzdeni a selejtezőn.