2007.07.24. 02:28
Táborban volt a Hikari
Dunaújváros (acs) - Budapesten rendezték meg a múlt héten a Magyar JKA Karate Szövetség éves nyári edzőtáborát, a Gasshuku -t. Tizenkét nemzet mellett a magyar karatékák, köztük a dunaújvárosiak is részt vettek az eseményen.
A Gasshuku a legjelentősebb hazai szakmai képzés. Összesen kettőszázötven karatéka edzett együtt egész héten, minden nap kétszer. Az edzőtábort Tanaka Masahiko nyolc dan fokozatú - a Japán Karate Szövetség technikai igazgatója - és Sawada Kazuhiro hét dan fokozatú mester, a Japán Karate Szövetség belgiumi instruktora vezette.
Az edzőtábor a hagyományos dan-vizsgákkal, illetve a Shotokan Kupa elnevezésű nemzetközi versennyel zárult. A Hikari Dojo az edzőtáborban tizenkét sportolóval képviseltette magát, ebből öten sikeresen tettek dan-vizsgát, és öt versenyző a kupán is elindult, ahol eredményesen szerepelt.
Első dan-fokozatot szerzett: Vas Tibor, Sudár Edit, Juhász Bálint.
Második dan-fokozatot szerzett: Sudár Gábor, Lőkös Balázs.
A verseny eredményei, női kata: 1. Németh Kitti, 3. Sudár Edit. Férfi kata: 2. Schneider Gergely. Férfi kumite: 3. Sudár Gábor, 5-8. Lőkös Balázs.
- Az edzőtábor szakmai iránymutatásait a jövőben beépítjük a felkészülési rendszerünkbe. A héten befejezzük az edzéseket, majd a nyári szünet után augusztusban kezdődik meg a felkészülés a szeptemberi WSKA vébére - nyilatkozta Schneider László, a Hikari Dojo mestere.A Gasshuku
a legjelentősebb hazai szakmai képzés - japán vezetéssel