2007.07.19. 02:29
Magukra maradtak
Dunaújváros - A Dunaferr Repülő Klub ultrakönnyű motoros sárkányrepülői a jövő heti nemzeti bajnokságra készülnek, amit a klub rendez. Annak ellenére, hogy az ország legeredményesebb egyesülete a dunaújvárosi, nehéz körülmények között dolgoznak.
Az elmúlt hónapokban nagy változások történtek a Dunaújvárosi Repülőtér, és a Dunaferr Repülő Klub életében is - többek között személyi változások is. Természetesen ez nem kerülhette el a sárkányrepülőket sem.
- A gazdálkodásunk szempontjából egyértelműbbé váltak a viszonyok. A legfontosabb, hogy teljesen önállóak lettünk, külön bankszámlánk van, a bevételeinkkel csak mi rendelkezünk - tudtuk meg repülőtéri látogatásunk alkalmával Szurma József szakosztályvezetőtől.
Az önállósodás azonban nemcsak a bankszámlán látszik, hanem a repülőtéren is. A sárkányosok az addig gyakorlatilag lomtárnak használt kis hangárt több hónapos munkával kitakarították, felújították, létrehoztak egy klubhelységet is, ahol ügyes-bajos dolgaikat intézni tudják, ahol összejöveteleiket meg tudják tartani. Az átalakítást példamutató összefogással - úgymond kalákában -, saját munkával, saját pénzből végezték el. Ugyan egy kis munka még hátra van, de a jövő hétvégi nemzeti bajnokságra minden rendben lesz.
- Minden rendben lesz, de nagyon nehéz körülmények között rendezzük meg a bajnokságot. Ugyanis jelenleg egyetlen egy szponzorunk sincs, még egy tízezer forintos támogatóra sem találtunk. Bár a napokban kaptunk olyan jelzést, hogy egy-két dunaújvárosi cég még is csak segítene - folytatta a szakosztályvezető.
Arra a kérdésre, hogy akkor miért vállalták a rendezést, és miből teremtik elő rá a pénzt, már Thuróczy Endre műszaki vezető válaszolt.
- A rendezést elsősorban azért vállaltuk, mert nemcsak nemzeti bajnokság lesz a viadal, hanem egyben Rabnecz Gábor emlékverseny is. Ugyanis a két éve légibalesetben elhunyt egykori világ- és kétszeres Európa-bajnokunknak szeretnénk méltó emléket állítani. A szakosztálynak van némi megtakarított pénze, ebből rendezzük meg a bajnokságot - mondta a klub szintén világ- és Európa-bajnok sárkányrepülője.
A szakosztálynak egyébként tíz tagja van, stagnál a létszámuk, újak nem jönnek, hiszen önköltségessé vált a sportolás. A jövő hétvégi bajnokságon csak két dunaújvárosi áll rajthoz: Thuróczy egy békéscsabai sportolóval kétülésesben, míg Horváth István együlésesben. Igaz, mindkétten az aranyérem legnagyobb esélyesei. A többiek is indulhatnának, de valakiknek a rendezői feladatokat is el kell látniuk, és ugye egyszerre a földön és a levegőben nem lehetnek. Vagyis a dunaújvárosi sárkányrepülőknél igaz a mondás: magad uram, ha szolgád nincs!