Kercsó Árpád, a mester

Kercsó Árpád 1985-ben került Dunaújvárosba, és 2001-ig itt dolgozott, a legnagyobb sikerei a Dunaferrhez köthetőek. Pályafutása sohasem volt zavartalan, többször került konfliktusba, klubveztőkkel, szövetségi vezetőkkel, játékosokkal. A dunaújvárosi pályafutása sem végződött túl szépen, hiszen nem saját akaratából távozott a Dunaferr utánpótlásának éléről. Azonban az tény: hogy annak idején ő kavarta meg a magyar jégkorong állóvizét, posványát. Nagy szerepe van abban, hogy a magyar jégkorong-válogatott kapcsán most már évek óta a világbajnokság A csoportjába való jutást emlegethetjük.

E sorok írójának nehéz dolga van, ha Kercsó Árpáddal szeretne interjút készíteni, hiszen annak idején az ő hívására jött játszani a Ferencvárosból a Dunaújvárosi Kohászba, volt Kercsónak kedvenc játékosa, majd kegyvesztett játékosa, a fiát hat évig edzette a Dunaferrben, és ezalatt rengeteg ütközés, konfliktus is volt köztük. Talán ez a több mint húszéves kapcsolat feljogosít arra, hogy ezúttal is tegeződjünk.

- A mesteredzői cím leginkább a dunaújvárosi éveknek köszönhető. Annak idején nem a legnagyobb békében váltál el a Dunaferrtől. Elégtételt érzel most, főleg úgy, hogy az elismerést nem pályafutásod legsikeresebb időszakában kaptad meg...

- Váratlanul ért a dolog, az biztos. Talán mondhatom azt is, hogy elégtétel számomra. Tudom, hogy sokat veszekedtem annak idején, de mindig a csapatomért. Komolyan vettem a munkám, a gyerekeket és ebből tényleg sok konfliktusom akadt. Különben nekem jót tett a rengeteg támadás, mert ezek erőt adtak az újrakezdéshez. Engem feldobott, ha keresztbe tettek nekem, újra és újra bizonyítani akartam, a konfliktusaim nem engedték, hogy elkényelmesedjek.

- Gondolom azért azt elfogadod, hogy pályafutásod dunaújvárosi időszaka nagyrészt hozzájárult a mesteredzői címhez...

- Sokat köszönhetek Dunaújvárosnak, a jégkorongban pedig mindent. Több olyan korosztállyal dolgozhattam itt, amelyekkel mind a bajnokságokban, mind a különböző válogatottakban nagy sikereket értünk el.

- Rengeteg gyerek megfordult a kezeid között. Tudom, hogy nem túl szerencsés a kérdés, de kik álltak a szívedhez a legközelebb?

- Ha arra gondolsz, hogy milyen az ideális játékos tipusom, akkor azt válaszolom, hogy akik fejben nagyon jók, és rendkívül fegyelmezettek. Az előbbire jó példa Ladányi Balázs és Galanisz Nikandrosz, az utóbbira pedig Tokaji Viktor. Őket kellene összegyúrni. De, ha neveket akarsz hallani, akkor a hetvenötös-hetvenhatos korosztályból sokat köszönhetek Berényi Norbertnak, Szélig Viktornak, Tokajinak, Tőkési Lajosnak, Ladányinak, Erdősi Péternek, Simon Csabának, az ifjúsági korig Faragó Gyulának és Bali Attilának. Simon kapcsán azt szeretném megemlíteni, hogy benne sokkal több volt, mint amit kihozott magából. De, amikor Paraizs Ernőnek véletlenül súlyos szemsérülést okozott, valami eltört benne. De visszatérve a játékosaimra. A későbbi korosztályokból Vas Márton, Vas János, Papp Viktor, Kiss Ákos, Hetényi Zoltán, Agárdy Ákos, Erdélyi Péter, Benk András, Mekler Róbert és Pavuk Attila voltak azok, akik a legközelebb álltak hozzám.

- Azután pont ez az utóbbi, a 1986-87-88-as korosztály fúrt meg játékostól, szülőstől...

- Az egy puccs volt, egy olyan puccs, aminek semmi előjele nem volt. Végül is utólag nem bánom, hogy így alakult, mert jót tett a magyar jégkorongnak. Remélem, nem tűnik szerénytelenségnek, de ha Dunaújvárosban maradok, akkor itt csinálok egy jó csapatot, de akkor nem épül fel a káposztásmegyeri, ma már Budapesti Körikozpontnak nevezett jégcsarnok, aminek hátán készült el az újpesti csarnok. Nem alakul meg a Budapest Stars, és nincs most Zalaegerszegen sem egy sokra hivatott korosztály.

- A Dunaferr után az általad is létrehozott Budapest Stars következett, ahol nagy reményekkel kezdtél munkához, azután négy év után válás lett a dolog vége. Mi volt ennek az oka?

- Nagyon jól indult ott minden, ügyesek voltak a gyerekek, minden adott volt a minőségi munkához. Azután egyre jobban eltávolodtak az én elképzeléseim és a vezetés elképzelései. Szerettem volna saját nevelésű játékosokból egy felnőtt csapatot összehozni. Azután rájöttem, hogy ezt egyedül én akarom, ezért a légkör megromlott a klubnál. Korábban soha nem történt velem ilyen, de nem volt kedvem a munkához. Ekkor nagyon jókor jött a Zalaegerszeg megkeresése, boldogon mondtam igent nekik, azóta sem bántam meg, hogy ideszerződtem. Bár nincs közel Dunaújvároshoz, de megéri a sok utazás, ugyanis Dunaújvárosban lakom továbbra is.

- Többször nyilatkoztad, hogy nagyon komoly tehetségek kerültek Zalaegerszegen a kezeid közé. Mi a cél?

- Profi körülmények között dolgozom, tényleg nagyon ügyes gyerekekkel. Szeretném megcsinálni azt, amit Dunaújvárosban, hogy saját nevelésű játékosokra építve, felnőtt bajnokságot nyerjünk.

- Ez az utolsó nagy cél, vagy amíg élsz, lesz, ami motiváljon?

- Nem tervezem, hogy valaha is abbahagyjam az edzősködést, szerintem a pályán halok meg, mert amíg bírom erővel, addig dolgozni fogok. Most is alig várom, hogy kezdődjön a jeges szezon, és edzést tarthassak.

- Huszonkét éve dolgozol Magyarországon, és általában mindig történt valami körülötted. Mostanában viszont feltűnő a csönd. Netán az évek során megváltoztál?

- Van ebben valami, azt hiszem, türelmesebb lettem az utóbbi időben, lecsendesedtem. Az állandó bizonyítási vágy miatt is sokszor a kelleténél feszültebb voltam. Időközben rájöttem, fele annyi beszéddel is meg lehet a dolgokat oldani. De azért nem kell félteni, tudok én még robbanni, ha arról van szó.

E sorok írójának nehéz dolga van, ha Kercsó Árpáddal szeretne interjút készíteni, hiszen annak idején az ő hívására jött játszani a Ferencvárosból a Dunaújvárosi Kohászba, volt Kercsónak kedvenc játékosa, majd kegyvesztett játékosa, a fiát hat évig edzette a Dunaferrben, és ezalatt rengeteg ütközés, konfliktus is volt köztük. Talán ez a több mint húszéves kapcsolat feljogosít arra, hogy ezúttal is tegeződjünk.

- A mesteredzői cím leginkább a dunaújvárosi éveknek köszönhető. Annak idején nem a legnagyobb békében váltál el a Dunaferrtől. Elégtételt érzel most, főleg úgy, hogy az elismerést nem pályafutásod legsikeresebb időszakában kaptad meg...

- Váratlanul ért a dolog, az biztos. Talán mondhatom azt is, hogy elégtétel számomra. Tudom, hogy sokat veszekedtem annak idején, de mindig a csapatomért. Komolyan vettem a munkám, a gyerekeket és ebből tényleg sok konfliktusom akadt. Különben nekem jót tett a rengeteg támadás, mert ezek erőt adtak az újrakezdéshez. Engem feldobott, ha keresztbe tettek nekem, újra és újra bizonyítani akartam, a konfliktusaim nem engedték, hogy elkényelmesedjek.

- Gondolom azért azt elfogadod, hogy pályafutásod dunaújvárosi időszaka nagyrészt hozzájárult a mesteredzői címhez...

- Sokat köszönhetek Dunaújvárosnak, a jégkorongban pedig mindent. Több olyan korosztállyal dolgozhattam itt, amelyekkel mind a bajnokságokban, mind a különböző válogatottakban nagy sikereket értünk el.

- Rengeteg gyerek megfordult a kezeid között. Tudom, hogy nem túl szerencsés a kérdés, de kik álltak a szívedhez a legközelebb?

- Ha arra gondolsz, hogy milyen az ideális játékos tipusom, akkor azt válaszolom, hogy akik fejben nagyon jók, és rendkívül fegyelmezettek. Az előbbire jó példa Ladányi Balázs és Galanisz Nikandrosz, az utóbbira pedig Tokaji Viktor. Őket kellene összegyúrni. De, ha neveket akarsz hallani, akkor a hetvenötös-hetvenhatos korosztályból sokat köszönhetek Berényi Norbertnak, Szélig Viktornak, Tokajinak, Tőkési Lajosnak, Ladányinak, Erdősi Péternek, Simon Csabának, az ifjúsági korig Faragó Gyulának és Bali Attilának. Simon kapcsán azt szeretném megemlíteni, hogy benne sokkal több volt, mint amit kihozott magából. De, amikor Paraizs Ernőnek véletlenül súlyos szemsérülést okozott, valami eltört benne. De visszatérve a játékosaimra. A későbbi korosztályokból Vas Márton, Vas János, Papp Viktor, Kiss Ákos, Hetényi Zoltán, Agárdy Ákos, Erdélyi Péter, Benk András, Mekler Róbert és Pavuk Attila voltak azok, akik a legközelebb álltak hozzám.

- Azután pont ez az utóbbi, a 1986-87-88-as korosztály fúrt meg játékostól, szülőstől...

- Az egy puccs volt, egy olyan puccs, aminek semmi előjele nem volt. Végül is utólag nem bánom, hogy így alakult, mert jót tett a magyar jégkorongnak. Remélem, nem tűnik szerénytelenségnek, de ha Dunaújvárosban maradok, akkor itt csinálok egy jó csapatot, de akkor nem épül fel a káposztásmegyeri, ma már Budapesti Körikozpontnak nevezett jégcsarnok, aminek hátán készült el az újpesti csarnok. Nem alakul meg a Budapest Stars, és nincs most Zalaegerszegen sem egy sokra hivatott korosztály.

- A Dunaferr után az általad is létrehozott Budapest Stars következett, ahol nagy reményekkel kezdtél munkához, azután négy év után válás lett a dolog vége. Mi volt ennek az oka?

- Nagyon jól indult ott minden, ügyesek voltak a gyerekek, minden adott volt a minőségi munkához. Azután egyre jobban eltávolodtak az én elképzeléseim és a vezetés elképzelései. Szerettem volna saját nevelésű játékosokból egy felnőtt csapatot összehozni. Azután rájöttem, hogy ezt egyedül én akarom, ezért a légkör megromlott a klubnál. Korábban soha nem történt velem ilyen, de nem volt kedvem a munkához. Ekkor nagyon jókor jött a Zalaegerszeg megkeresése, boldogon mondtam igent nekik, azóta sem bántam meg, hogy ideszerződtem. Bár nincs közel Dunaújvároshoz, de megéri a sok utazás, ugyanis Dunaújvárosban lakom továbbra is.

- Többször nyilatkoztad, hogy nagyon komoly tehetségek kerültek Zalaegerszegen a kezeid közé. Mi a cél?

- Profi körülmények között dolgozom, tényleg nagyon ügyes gyerekekkel. Szeretném megcsinálni azt, amit Dunaújvárosban, hogy saját nevelésű játékosokra építve, felnőtt bajnokságot nyerjünk.

- Ez az utolsó nagy cél, vagy amíg élsz, lesz, ami motiváljon?

- Nem tervezem, hogy valaha is abbahagyjam az edzősködést, szerintem a pályán halok meg, mert amíg bírom erővel, addig dolgozni fogok. Most is alig várom, hogy kezdődjön a jeges szezon, és edzést tarthassak.

- Huszonkét éve dolgozol Magyarországon, és általában mindig történt valami körülötted. Mostanában viszont feltűnő a csönd. Netán az évek során megváltoztál?

- Van ebben valami, azt hiszem, türelmesebb lettem az utóbbi időben, lecsendesedtem. Az állandó bizonyítási vágy miatt is sokszor a kelleténél feszültebb voltam. Időközben rájöttem, fele annyi beszéddel is meg lehet a dolgokat oldani. De azért nem kell félteni, tudok én még robbanni, ha arról van szó.

E sorok írójának nehéz dolga van, ha Kercsó Árpáddal szeretne interjút készíteni, hiszen annak idején az ő hívására jött játszani a Ferencvárosból a Dunaújvárosi Kohászba, volt Kercsónak kedvenc játékosa, majd kegyvesztett játékosa, a fiát hat évig edzette a Dunaferrben, és ezalatt rengeteg ütközés, konfliktus is volt köztük. Talán ez a több mint húszéves kapcsolat feljogosít arra, hogy ezúttal is tegeződjünk.

- A mesteredzői cím leginkább a dunaújvárosi éveknek köszönhető. Annak idején nem a legnagyobb békében váltál el a Dunaferrtől. Elégtételt érzel most, főleg úgy, hogy az elismerést nem pályafutásod legsikeresebb időszakában kaptad meg...

- Váratlanul ért a dolog, az biztos. Talán mondhatom azt is, hogy elégtétel számomra. Tudom, hogy sokat veszekedtem annak idején, de mindig a csapatomért. Komolyan vettem a munkám, a gyerekeket és ebből tényleg sok konfliktusom akadt. Különben nekem jót tett a rengeteg támadás, mert ezek erőt adtak az újrakezdéshez. Engem feldobott, ha keresztbe tettek nekem, újra és újra bizonyítani akartam, a konfliktusaim nem engedték, hogy elkényelmesedjek.

- Gondolom azért azt elfogadod, hogy pályafutásod dunaújvárosi időszaka nagyrészt hozzájárult a mesteredzői címhez...

- Sokat köszönhetek Dunaújvárosnak, a jégkorongban pedig mindent. Több olyan korosztállyal dolgozhattam itt, amelyekkel mind a bajnokságokban, mind a különböző válogatottakban nagy sikereket értünk el.

- Rengeteg gyerek megfordult a kezeid között. Tudom, hogy nem túl szerencsés a kérdés, de kik álltak a szívedhez a legközelebb?

- Ha arra gondolsz, hogy milyen az ideális játékos tipusom, akkor azt válaszolom, hogy akik fejben nagyon jók, és rendkívül fegyelmezettek. Az előbbire jó példa Ladányi Balázs és Galanisz Nikandrosz, az utóbbira pedig Tokaji Viktor. Őket kellene összegyúrni. De, ha neveket akarsz hallani, akkor a hetvenötös-hetvenhatos korosztályból sokat köszönhetek Berényi Norbertnak, Szélig Viktornak, Tokajinak, Tőkési Lajosnak, Ladányinak, Erdősi Péternek, Simon Csabának, az ifjúsági korig Faragó Gyulának és Bali Attilának. Simon kapcsán azt szeretném megemlíteni, hogy benne sokkal több volt, mint amit kihozott magából. De, amikor Paraizs Ernőnek véletlenül súlyos szemsérülést okozott, valami eltört benne. De visszatérve a játékosaimra. A későbbi korosztályokból Vas Márton, Vas János, Papp Viktor, Kiss Ákos, Hetényi Zoltán, Agárdy Ákos, Erdélyi Péter, Benk András, Mekler Róbert és Pavuk Attila voltak azok, akik a legközelebb álltak hozzám.

- Azután pont ez az utóbbi, a 1986-87-88-as korosztály fúrt meg játékostól, szülőstől...

- Az egy puccs volt, egy olyan puccs, aminek semmi előjele nem volt. Végül is utólag nem bánom, hogy így alakult, mert jót tett a magyar jégkorongnak. Remélem, nem tűnik szerénytelenségnek, de ha Dunaújvárosban maradok, akkor itt csinálok egy jó csapatot, de akkor nem épül fel a káposztásmegyeri, ma már Budapesti Körikozpontnak nevezett jégcsarnok, aminek hátán készült el az újpesti csarnok. Nem alakul meg a Budapest Stars, és nincs most Zalaegerszegen sem egy sokra hivatott korosztály.

- A Dunaferr után az általad is létrehozott Budapest Stars következett, ahol nagy reményekkel kezdtél munkához, azután négy év után válás lett a dolog vége. Mi volt ennek az oka?

- Nagyon jól indult ott minden, ügyesek voltak a gyerekek, minden adott volt a minőségi munkához. Azután egyre jobban eltávolodtak az én elképzeléseim és a vezetés elképzelései. Szerettem volna saját nevelésű játékosokból egy felnőtt csapatot összehozni. Azután rájöttem, hogy ezt egyedül én akarom, ezért a légkör megromlott a klubnál. Korábban soha nem történt velem ilyen, de nem volt kedvem a munkához. Ekkor nagyon jókor jött a Zalaegerszeg megkeresése, boldogon mondtam igent nekik, azóta sem bántam meg, hogy ideszerződtem. Bár nincs közel Dunaújvároshoz, de megéri a sok utazás, ugyanis Dunaújvárosban lakom továbbra is.

- Többször nyilatkoztad, hogy nagyon komoly tehetségek kerültek Zalaegerszegen a kezeid közé. Mi a cél?

- Profi körülmények között dolgozom, tényleg nagyon ügyes gyerekekkel. Szeretném megcsinálni azt, amit Dunaújvárosban, hogy saját nevelésű játékosokra építve, felnőtt bajnokságot nyerjünk.

- Ez az utolsó nagy cél, vagy amíg élsz, lesz, ami motiváljon?

- Nem tervezem, hogy valaha is abbahagyjam az edzősködést, szerintem a pályán halok meg, mert amíg bírom erővel, addig dolgozni fogok. Most is alig várom, hogy kezdődjön a jeges szezon, és edzést tarthassak.

- Huszonkét éve dolgozol Magyarországon, és általában mindig történt valami körülötted. Mostanában viszont feltűnő a csönd. Netán az évek során megváltoztál?

- Van ebben valami, azt hiszem, türelmesebb lettem az utóbbi időben, lecsendesedtem. Az állandó bizonyítási vágy miatt is sokszor a kelleténél feszültebb voltam. Időközben rájöttem, fele annyi beszéddel is meg lehet a dolgokat oldani. De azért nem kell félteni, tudok én még robbanni, ha arról van szó.

- A mesteredzői cím leginkább a dunaújvárosi éveknek köszönhető. Annak idején nem a legnagyobb békében váltál el a Dunaferrtől. Elégtételt érzel most, főleg úgy, hogy az elismerést nem pályafutásod legsikeresebb időszakában kaptad meg...

- Váratlanul ért a dolog, az biztos. Talán mondhatom azt is, hogy elégtétel számomra. Tudom, hogy sokat veszekedtem annak idején, de mindig a csapatomért. Komolyan vettem a munkám, a gyerekeket és ebből tényleg sok konfliktusom akadt. Különben nekem jót tett a rengeteg támadás, mert ezek erőt adtak az újrakezdéshez. Engem feldobott, ha keresztbe tettek nekem, újra és újra bizonyítani akartam, a konfliktusaim nem engedték, hogy elkényelmesedjek.

- Gondolom azért azt elfogadod, hogy pályafutásod dunaújvárosi időszaka nagyrészt hozzájárult a mesteredzői címhez...

- Sokat köszönhetek Dunaújvárosnak, a jégkorongban pedig mindent. Több olyan korosztállyal dolgozhattam itt, amelyekkel mind a bajnokságokban, mind a különböző válogatottakban nagy sikereket értünk el.

- Rengeteg gyerek megfordult a kezeid között. Tudom, hogy nem túl szerencsés a kérdés, de kik álltak a szívedhez a legközelebb?

- Ha arra gondolsz, hogy milyen az ideális játékos tipusom, akkor azt válaszolom, hogy akik fejben nagyon jók, és rendkívül fegyelmezettek. Az előbbire jó példa Ladányi Balázs és Galanisz Nikandrosz, az utóbbira pedig Tokaji Viktor. Őket kellene összegyúrni. De, ha neveket akarsz hallani, akkor a hetvenötös-hetvenhatos korosztályból sokat köszönhetek Berényi Norbertnak, Szélig Viktornak, Tokajinak, Tőkési Lajosnak, Ladányinak, Erdősi Péternek, Simon Csabának, az ifjúsági korig Faragó Gyulának és Bali Attilának. Simon kapcsán azt szeretném megemlíteni, hogy benne sokkal több volt, mint amit kihozott magából. De, amikor Paraizs Ernőnek véletlenül súlyos szemsérülést okozott, valami eltört benne. De visszatérve a játékosaimra. A későbbi korosztályokból Vas Márton, Vas János, Papp Viktor, Kiss Ákos, Hetényi Zoltán, Agárdy Ákos, Erdélyi Péter, Benk András, Mekler Róbert és Pavuk Attila voltak azok, akik a legközelebb álltak hozzám.

- Azután pont ez az utóbbi, a 1986-87-88-as korosztály fúrt meg játékostól, szülőstől...

- Az egy puccs volt, egy olyan puccs, aminek semmi előjele nem volt. Végül is utólag nem bánom, hogy így alakult, mert jót tett a magyar jégkorongnak. Remélem, nem tűnik szerénytelenségnek, de ha Dunaújvárosban maradok, akkor itt csinálok egy jó csapatot, de akkor nem épül fel a káposztásmegyeri, ma már Budapesti Körikozpontnak nevezett jégcsarnok, aminek hátán készült el az újpesti csarnok. Nem alakul meg a Budapest Stars, és nincs most Zalaegerszegen sem egy sokra hivatott korosztály.

- A Dunaferr után az általad is létrehozott Budapest Stars következett, ahol nagy reményekkel kezdtél munkához, azután négy év után válás lett a dolog vége. Mi volt ennek az oka?

- Nagyon jól indult ott minden, ügyesek voltak a gyerekek, minden adott volt a minőségi munkához. Azután egyre jobban eltávolodtak az én elképzeléseim és a vezetés elképzelései. Szerettem volna saját nevelésű játékosokból egy felnőtt csapatot összehozni. Azután rájöttem, hogy ezt egyedül én akarom, ezért a légkör megromlott a klubnál. Korábban soha nem történt velem ilyen, de nem volt kedvem a munkához. Ekkor nagyon jókor jött a Zalaegerszeg megkeresése, boldogon mondtam igent nekik, azóta sem bántam meg, hogy ideszerződtem. Bár nincs közel Dunaújvároshoz, de megéri a sok utazás, ugyanis Dunaújvárosban lakom továbbra is.

- Többször nyilatkoztad, hogy nagyon komoly tehetségek kerültek Zalaegerszegen a kezeid közé. Mi a cél?

- Profi körülmények között dolgozom, tényleg nagyon ügyes gyerekekkel. Szeretném megcsinálni azt, amit Dunaújvárosban, hogy saját nevelésű játékosokra építve, felnőtt bajnokságot nyerjünk.

- Ez az utolsó nagy cél, vagy amíg élsz, lesz, ami motiváljon?

- Nem tervezem, hogy valaha is abbahagyjam az edzősködést, szerintem a pályán halok meg, mert amíg bírom erővel, addig dolgozni fogok. Most is alig várom, hogy kezdődjön a jeges szezon, és edzést tarthassak.

- Huszonkét éve dolgozol Magyarországon, és általában mindig történt valami körülötted. Mostanában viszont feltűnő a csönd.