Sport

2007.07.12. 02:29

Gorillák a Lorántffyban

Dunaújváros - Dunaújváros legújabb sportegyesülete a Gorillaz. A város amerikaifutball-csapata ugyanis a napokban alakult meg hivatalosan. A klubról az egyik alapítóval, Nagy Zsolttal beszélgettünk.

Szabó Szabolcs

- Hogyan jött az ötlet, hogy meghonosítják Dunaújvárosban ezt az elsősorban a tengerentúlon népszerű sportágat?

- Korábban semmilyen kapcsolatom nem volt az amerikai futballal, de azoknak sem, akikkel fejünkbe vettük, hogy létrehozunk egy csapatot. A magyar sportcsatornák egyre több amerikaifutball-mérkőzést közvetítenek, és ezeket a barátainkkal rendszeresen néztük. Forgács Krisztián ötlete volt, hogy alakítsunk egy amerikaifutball-csapatot. Rajtunk kívül Iván László volt ott a bölcsőnél. Március elején azután a Lorántffy iskola pályáján megtartottuk az első edzésünket.

- Az elhatározás után mennyi időnek kellett eltelni ahhoz, hogy összejöjjön egy csapatra való játékos?

- Eleinte a konditermekben kerestük a játékosokat, de azután egyre többen jelentkeztek maguktól is. Gyorsan összejöttünk ötvenen, de ugyanilyen gyorsan felére csökkent a játékosállomány. A mai negyventagú keret három hónap alatt állt össze.

- Említette, hogy az alapítók semmilyen múlttal nem rendelkeztek a sportággal kapcsolatban. Az amerikai futball pedig nem egy olyan játék, amihez nem kell szakértelem. Hogyan oldották meg a szakmai munkát?

- Harmati Ákos és Böröndi Tamás vezeti az edzéseinket, ők elsősorban rögbisek, de mindketten játszottak amerikai futballt is. Hetente háromszor gyakorlunk a Lorántffy-pályán.

- Az amerikai futballnak komoly felszerelés-igénye van. Honnan és mennyiért lehet beszerezni a motyót ?

- Magyarországon egy helyen lehet hozzájutni, és körülbelül hatvan-hetvenezer forintból jön ki a szerelés játékosonként. Szerencsére most már negyvenen rendelkezünk védőfelszereléssel, korábban ez nem így volt, ezért teljes értékű edzéseket nem tudtunk végezni.

- Magyarországon mennyire népszerű ez a sportág?

- Egyre többen kedvelik, tavaly is több mint tíz csapat alakult, összesen harminc klub felett járunk. Két osztályban, a divízió I-ben és a divízió II-ben rendezi a szövetség a bajnokságot. Az előbbiben hat, az utóbbiban kilenc csapat szerepel.

- Ugyan csak a napokban alakultak, de egy kezdő, lelkes társaságnak biztos komoly terve van a jövőt, illetve a közeljövőt illetően...

- Természetesen, de mivel teljesen amatőrök vagyunk, így nagyban befolyásolja a terveinket, a jövőnket, hogy milyen támogatásra találunk. Vannak már szponzorjelöltjeink, de jelenleg a tagdíjakból élünk. Szerencsére a szerelést mindenki meg tudta magának venni, és a pályát reális áron béreljük a Lorántffy iskolától. Úgy terveztük, hogy jövőre benevezünk a divízió II-be, de ehhez szövetségi tagnak kell lenni. Ide a belépés háromszázezer forint, majd havonta harmincezer a tagdíj. Ez nekünk most hatalmas összegnek számít. De lehet, hogy jövőre akkor sem indulnánk még a bajnokságban, ha anyagilag megtehetnénk, mert nem biztos, hogy a csapat érett lesz a szereplésre. Mindenesetre jövő tavasszal már szeretnénk mérkőzéseket játszani. Rendeznek kisebb kupákat az országban, ezeken mindenképpen ott akarunk lenni.

- Természe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!