Ez a Kohász is a miénk

- Ez heti három-négy alkalmat jelent, de bevallom, azért már a térdek ropognak. Viszont játék közben nem figyelünk erre.

Aki nem ismerné - nincsenek sokan - annak tudnia kell, Furják László 1971-ben került a Kohász labdarúgócsapatába Veszprémből, majd a szentendrei katonacsapattól leszerelve visszatért. Egy év után viszont átigazolt a a Dunaújvárosi Építőkhöz védőjátékosként.

- Nagyon jó együttes volt akkor a Kohász, s mivel kevés lehetőséget kaptam, így átmentem az Építőkhöz. Harminc évesen hagytam abba a játékot, azaz még a Volánnál a megyeiben pályára léptem. De ekkor már az Építők edzőjeként is tevékenykedtem.

- Szerette az edzősködést? Kérdezem, hiszen azóta sem csábult el, nem lett többé szakvezető...

- Nagyon szerettem, de talán nem vállaltam fel a kockázatot. A vállalkozószellem hiányzott belőlem. Egy edzőnek vagy van csapata, vagy nincs csapata, odébb kell állnia, új helyen kell elkezdeni... Pedig fantasztikus élmény megtervezni egy játékot. A mérkőzésre felkészíteni a csapatot az felér egy sakkjátszmával: bejöttek-e azok, amiket gyakoroltunk hét közben?

- Milyen legyen egy jó labdarúgó-edző? Kikre emlékszik nagyon szívesen a régiek közül?

- Egy szakvezetőnek legyen kisugárzása. Ilyen volt többek között Palicskó Tibor, Fejes László, Magasházi József... Tibi bácsit például jellemezte a következetesség, a szigorú igényesség. Sugárzott belőle a szakmai tudás, jó pedagógiai érzékkel és kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezett. Az ilyen edzőnél a játékos tudta: ő hozza ki belőle a legjobbat, futballistát csinál belőle, és a pénzt is ő teszi a zsebébe. Vagyis hinni kell az ilyen mesternek.

- Több mint harminc év tapasztalata révén szinte mindent tud a dunaújvárosi labdarúgásról. Emlékezetes, a Kohász-Dunaferr múltjában liftezések, kirobbanó sikerek váltakoztak. Mi volt a siker titka?

- Sok mindennek össze kell ehhez jönnie. Vegyük sorra! Finanszírozás, jó klubvezetés, jó szakmai vezetés, kiváló játékosok. Ha ezek közül egy is hiányzik, már kétséges a siker. De ha minden klappol, akkor jön a közönség is.

- Játsszunk el egy kicsit a gondolattal! Tessék, Furják László szabad kezet kap, kezdheti...

- Először is nem akarnék egy év alatt NB I-es lenni. Csak fokozatosan, szerényen terveznék. A korszerű szakmai követelményekkel azonos szinten kezelném a játékosok, edzők, vezetők érzelmi kötődését a klubhoz. Jelenleg nincs klubhűség. A rossz értelemben vett zsoldosokat nem alkalmaznám. A tehetséges hazai fiatalokra építeném a csapatomat.

- Milyen szakaszban működik véleménye szerint a mai Kohász?

- A reménység időszakának nevezném. Valaki, valakik csak rátalálnak erre a gárdára. De hosszú távon csakis a városi lokálpatrióták lendíthetik fel a labdarúgást Dunaújvárosban. Erre egyelőre sajnos nem látok esélyt. Nincs összefogás, mint amilyen például Debrecenben tapasztalható. Nálunk a futball iránt a közömbösség a jellemző. Nemcsak akkor kellene a mérkőzésekre járni, és látványosan piros-fehér sállal villogni, amikor Győrben nemzetközi mérkőzést játszik a csapat. Az édesgyereket akkor is szeretni kell, ha netán ebben a időben nem sikeres, botladozik. Ilyen ellenséges, apatikus hangulat például Angliában elképzelhetetlen.

- Ön a Dunaferr gyáróriás főosztályvezetője. Nem is folytatom...

- Tudom mire céloz. Én úgy látom, a Dunaferr tulajdonosai hajlandóak lennének a város futballját segíteni, ha rendezett viszonyokat látnának. Gondolom, az én elképzelésem másokéval is találkozik. Olyan utánpótlásbázis, futballakadémia kialakítása kellene, amelynek szponzorálásában a város cégei, vállalkozói vennének részt. Innen kellene elindulni. No és szeressük ezt a fiatal társaságot, a mai Kohászt, mert akárhogy is, de a miénk! No, és szeressük ezt a fiatal társaságot, mert akárhogyis, de a miénk!

Aki nem ismerné - nincsenek sokan - annak tudnia kell, Furják László 1971-ben került a Kohász labdarúgócsapatába Veszprémből, majd a szentendrei katonacsapattól leszerelve visszatért. Egy év után viszont átigazolt a a Dunaújvárosi Építőkhöz védőjátékosként.

- Nagyon jó együttes volt akkor a Kohász, s mivel kevés lehetőséget kaptam, így átmentem az Építőkhöz. Harminc évesen hagytam abba a játékot, azaz még a Volánnál a megyeiben pályára léptem. De ekkor már az Építők edzőjeként is tevékenykedtem.

- Szerette az edzősködést? Kérdezem, hiszen azóta sem csábult el, nem lett többé szakvezető...

- Nagyon szerettem, de talán nem vállaltam fel a kockázatot. A vállalkozószellem hiányzott belőlem. Egy edzőnek vagy van csapata, vagy nincs csapata, odébb kell állnia, új helyen kell elkezdeni... Pedig fantasztikus élmény megtervezni egy játékot. A mérkőzésre felkészíteni a csapatot az felér egy sakkjátszmával: bejöttek-e azok, amiket gyakoroltunk hét közben?

- Milyen legyen egy jó labdarúgó-edző? Kikre emlékszik nagyon szívesen a régiek közül?

- Egy szakvezetőnek legyen kisugárzása. Ilyen volt többek között Palicskó Tibor, Fejes László, Magasházi József... Tibi bácsit például jellemezte a következetesség, a szigorú igényesség. Sugárzott belőle a szakmai tudás, jó pedagógiai érzékkel és kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezett. Az ilyen edzőnél a játékos tudta: ő hozza ki belőle a legjobbat, futballistát csinál belőle, és a pénzt is ő teszi a zsebébe. Vagyis hinni kell az ilyen mesternek.

- Több mint harminc év tapasztalata révén szinte mindent tud a dunaújvárosi labdarúgásról. Emlékezetes, a Kohász-Dunaferr múltjában liftezések, kirobbanó sikerek váltakoztak. Mi volt a siker titka?

- Sok mindennek össze kell ehhez jönnie. Vegyük sorra! Finanszírozás, jó klubvezetés, jó szakmai vezetés, kiváló játékosok. Ha ezek közül egy is hiányzik, már kétséges a siker. De ha minden klappol, akkor jön a közönség is.

- Játsszunk el egy kicsit a gondolattal! Tessék, Furják László szabad kezet kap, kezdheti...

- Először is nem akarnék egy év alatt NB I-es lenni. Csak fokozatosan, szerényen terveznék. A korszerű szakmai követelményekkel azonos szinten kezelném a játékosok, edzők, vezetők érzelmi kötődését a klubhoz. Jelenleg nincs klubhűség. A rossz értelemben vett zsoldosokat nem alkalmaznám. A tehetséges hazai fiatalokra építeném a csapatomat.

- Milyen szakaszban működik véleménye szerint a mai Kohász?

- A reménység időszakának nevezném. Valaki, valakik csak rátalálnak erre a gárdára. De hosszú távon csakis a városi lokálpatrióták lendíthetik fel a labdarúgást Dunaújvárosban. Erre egyelőre sajnos nem látok esélyt. Nincs összefogás, mint amilyen például Debrecenben tapasztalható. Nálunk a futball iránt a közömbösség a jellemző. Nemcsak akkor kellene a mérkőzésekre járni, és látványosan piros-fehér sállal villogni, amikor Győrben nemzetközi mérkőzést játszik a csapat. Az édesgyereket akkor is szeretni kell, ha netán ebben a időben nem sikeres, botladozik. Ilyen ellenséges, apatikus hangulat például Angliában elképzelhetetlen.

- Ön a Dunaferr gyáróriás főosztályvezetője. Nem is folytatom...

- Tudom mire céloz. Én úgy látom, a Dunaferr tulajdonosai hajlandóak lennének a város futballját segíteni, ha rendezett viszonyokat látnának. Gondolom, az én elképzelésem másokéval is találkozik. Olyan utánpótlásbázis, futballakadémia kialakítása kellene, amelynek szponzorálásában a város cégei, vállalkozói vennének részt. Innen kellene elindulni. No és szeressük ezt a fiatal társaságot, a mai Kohászt, mert akárhogy is, de a miénk! No, és szeressük ezt a fiatal társaságot, mert akárhogyis, de a miénk!

Aki nem ismerné - nincsenek sokan - annak tudnia kell, Furják László 1971-ben került a Kohász labdarúgócsapatába Veszprémből, majd a szentendrei katonacsapattól leszerelve visszatért. Egy év után viszont átigazolt a a Dunaújvárosi Építőkhöz védőjátékosként.

- Nagyon jó együttes volt akkor a Kohász, s mivel kevés lehetőséget kaptam, így átmentem az Építőkhöz. Harminc évesen hagytam abba a játékot, azaz még a Volánnál a megyeiben pályára léptem. De ekkor már az Építők edzőjeként is tevékenykedtem.

- Szerette az edzősködést? Kérdezem, hiszen azóta sem csábult el, nem lett többé szakvezető...

- Nagyon szerettem, de talán nem vállaltam fel a kockázatot. A vállalkozószellem hiányzott belőlem. Egy edzőnek vagy van csapata, vagy nincs csapata, odébb kell állnia, új helyen kell elkezdeni... Pedig fantasztikus élmény megtervezni egy játékot. A mérkőzésre felkészíteni a csapatot az felér egy sakkjátszmával: bejöttek-e azok, amiket gyakoroltunk hét közben?

- Milyen legyen egy jó labdarúgó-edző? Kikre emlékszik nagyon szívesen a régiek közül?

- Egy szakvezetőnek legyen kisugárzása. Ilyen volt többek között Palicskó Tibor, Fejes László, Magasházi József... Tibi bácsit például jellemezte a következetesség, a szigorú igényesség. Sugárzott belőle a szakmai tudás, jó pedagógiai érzékkel és kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezett. Az ilyen edzőnél a játékos tudta: ő hozza ki belőle a legjobbat, futballistát csinál belőle, és a pénzt is ő teszi a zsebébe. Vagyis hinni kell az ilyen mesternek.

- Több mint harminc év tapasztalata révén szinte mindent tud a dunaújvárosi labdarúgásról. Emlékezetes, a Kohász-Dunaferr múltjában liftezések, kirobbanó sikerek váltakoztak. Mi volt a siker titka?

- Sok mindennek össze kell ehhez jönnie. Vegyük sorra! Finanszírozás, jó klubvezetés, jó szakmai vezetés, kiváló játékosok. Ha ezek közül egy is hiányzik, már kétséges a siker. De ha minden klappol, akkor jön a közönség is.

- Játsszunk el egy kicsit a gondolattal! Tessék, Furják László szabad kezet kap, kezdheti...

- Először is nem akarnék egy év alatt NB I-es lenni. Csak fokozatosan, szerényen terveznék. A korszerű szakmai követelményekkel azonos szinten kezelném a játékosok, edzők, vezetők érzelmi kötődését a klubhoz. Jelenleg nincs klubhűség. A rossz értelemben vett zsoldosokat nem alkalmaznám. A tehetséges hazai fiatalokra építeném a csapatomat.

- Milyen szakaszban működik véleménye szerint a mai Kohász?

- A reménység időszakának nevezném. Valaki, valakik csak rátalálnak erre a gárdára. De hosszú távon csakis a városi lokálpatrióták lendíthetik fel a labdarúgást Dunaújvárosban. Erre egyelőre sajnos nem látok esélyt. Nincs összefogás, mint amilyen például Debrecenben tapasztalható. Nálunk a futball iránt a közömbösség a jellemző. Nemcsak akkor kellene a mérkőzésekre járni, és látványosan piros-fehér sállal villogni, amikor Győrben nemzetközi mérkőzést játszik a csapat. Az édesgyereket akkor is szeretni kell, ha netán ebben a időben nem sikeres, botladozik. Ilyen ellenséges, apatikus hangulat például Angliában elképzelhetetlen.

- Ön a Dunaferr gyáróriás főosztályvezetője. Nem is folytatom...

- Tudom mire céloz. Én úgy látom, a Dunaferr tulajdonosai hajlandóak lennének a város futballját segíteni, ha rendezett viszonyokat látnának. Gondolom, az én elképzelésem másokéval is találkozik. Olyan utánpótlásbázis, futballakadémia kialakítása kellene, amelynek szponzorálásában a város cégei, vállalkozói vennének részt. Innen kellene elindulni. No és szeressük ezt a fiatal társaságot, a mai Kohászt, mert akárhogy is, de a miénk! No, és szeressük ezt a fiatal társaságot, mert akárhogyis, de a miénk!

- Nagyon jó együttes volt akkor a Kohász, s mivel kevés lehetőséget kaptam, így átmentem az Építőkhöz. Harminc évesen hagytam abba a játékot, azaz még a Volánnál a megyeiben pályára léptem. De ekkor már az Építők edzőjeként is tevékenykedtem.

- Szerette az edzősködést? Kérdezem, hiszen azóta sem csábult el, nem lett többé szakvezető...

- Nagyon szerettem, de talán nem vállaltam fel a kockázatot. A vállalkozószellem hiányzott belőlem. Egy edzőnek vagy van csapata, vagy nincs csapata, odébb kell állnia, új helyen kell elkezdeni... Pedig fantasztikus élmény megtervezni egy játékot. A mérkőzésre felkészíteni a csapatot az felér egy sakkjátszmával: bejöttek-e azok, amiket gyakoroltunk hét közben?

- Milyen legyen egy jó labdarúgó-edző? Kikre emlékszik nagyon szívesen a régiek közül?

- Egy szakvezetőnek legyen kisugárzása. Ilyen volt többek között Palicskó Tibor, Fejes László, Magasházi József... Tibi bácsit például jellemezte a következetesség, a szigorú igényesség. Sugárzott belőle a szakmai tudás, jó pedagógiai érzékkel és kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezett. Az ilyen edzőnél a játékos tudta: ő hozza ki belőle a legjobbat, futballistát csinál belőle, és a pénzt is ő teszi a zsebébe. Vagyis hinni kell az ilyen mesternek.

- Több mint harminc év tapasztalata révén szinte mindent tud a dunaújvárosi labdarúgásról. Emlékezetes, a Kohász-Dunaferr múltjában liftezések, kirobbanó sikerek váltakoztak. Mi volt a siker titka?

- Sok mindennek össze kell ehhez jönnie. Vegyük sorra! Finanszírozás, jó klubvezetés, jó szakmai vezetés, kiváló játékosok. Ha ezek közül egy is hiányzik, már kétséges a siker. De ha minden klappol, akkor jön a közönség is.

- Játsszunk el egy kicsit a gondolattal! Tessék, Furják László szabad kezet kap, kezdheti...

- Először is nem akarnék egy év alatt NB I-es lenni. Csak fokozatosan, szerényen terveznék. A korszerű szakmai követelményekkel azonos szinten kezelném a játékosok, edzők, vezetők érzelmi kötődését a klubhoz. Jelenleg nincs klubhűség. A rossz értelemben vett zsoldosokat nem alkalmaznám. A tehetséges hazai fiatalokra építeném a csapatomat.

- Milyen szakaszban működik véleménye szerint a mai Kohász?

- A reménység időszakának nevezném. Valaki, valakik csak rátalálnak erre a gárdára. De hosszú távon csakis a városi lokálpatrióták lendíthetik fel a labdarúgást Dunaújvárosban. Erre egyelőre sajnos nem látok esélyt. Nincs összefogás, mint amilyen például Debrecenben tapasztalható. Nálunk a futball iránt a közömbösség a jellemző. Nemcsak akkor kellene a mérkőzésekre járni, és látványosan piros-fehér sállal villogni, amikor Győrben nemzetközi mérkőzést játszik a csapat. Az édesgyereket akkor is szeretni kell, ha netán ebben a időben nem sikeres, botladozik. Ilyen ellenséges, apatikus hangulat például Angliában elképzelhetetlen.

- Ön a Dunaferr gyáróriás főosztályvezetője. Nem is folytatom...

- Tudom mire céloz. Én úgy látom, a Dunaferr tulajdonosai hajlandóak lennének a város futballját segíteni, ha rendezett viszonyokat látnának. Gondolom, az én elképzelésem másokéval is találkozik. Olyan utánpótlásbázis, futballakadémia kialakítása kellene, amelynek szponzorálásában a város cégei, vállalkozói vennének részt. Innen kellene elindulni. No és szeressük ezt a fiatal társaságot, a mai Kohászt, mert akárhogy is, de a miénk! No, és szeressük ezt a fiatal társaságot, mert akárhogyis, de a miénk!

- Nagyon jó együttes volt akkor a Kohász, s mivel kevés lehetőséget kaptam, így átmentem az Építőkhöz. Harminc évesen hagytam abba a játékot, azaz még a Volánnál a megyeiben pályára léptem. De ekkor már az Építők edzőjeként is tevékenykedtem.

- Szerette az edzősködést? Kérdezem, hiszen azóta sem csábult el, nem lett többé szakvezető...

- Nagyon szerettem, de talán nem vállaltam fel a kockázatot. A vállalkozószellem hiányzott belőlem. Egy edzőnek vagy van csapata, vagy nincs csapata, odébb kell állnia, új helyen kell elkezdeni... Pedig fantasztikus élmény megtervezni egy játékot. A mérkőzésre felkészíteni a csapatot az felér egy sakkjátszmával: bejöttek-e azok, amiket gyakoroltunk hét közben?

- Milyen legyen egy jó labdarúgó-edző? Kikre emlékszik nagyon szívesen a régiek közül?

- Egy szakvezetőnek legyen kisugárzása. Ilyen volt többek között Palicskó Tibor, Fejes László, Magasházi József... Tibi bácsit például jellemezte a következetesség, a szigorú igényesség. Sugárzott belőle a szakmai tudás, jó pedagógiai érzékkel és kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezett. Az ilyen edzőnél a játékos tudta: ő hozza ki belőle a legjobbat, futballistát csinál belőle, és a pénzt is ő teszi a zsebébe. Vagyis hinni kell az ilyen mesternek.

- Több mint harminc év tapasztalata révén szinte mindent tud a dunaújvárosi labdarúgásról. Emlékezetes, a Kohász-Dunaferr múltjában liftezések, kirobbanó sikerek váltakoztak. Mi volt a siker titka?

- Sok mindennek össze kell ehhez jönnie. Vegyük sorra! Finanszírozás, jó klubvezetés, jó szakmai vezetés, kiváló játékosok. Ha ezek közül egy is hiányzik, már kétséges a siker. De ha minden klappol, akkor jön a közönség is.

- Játsszunk el egy kicsit a gondolattal! Tessék, Furják László szabad kezet kap, kezdheti...

- Először is nem akarnék egy év alatt NB I-es lenni. Csak fokozatosan, szerényen terveznék. A korszerű szakmai követelményekkel azonos szinten kezelném a játékosok, edzők, vezetők érzelmi kötődését a klubhoz. Jelenleg nincs klubhűség. A rossz értelemben vett zsoldosokat nem alkalmaznám. A tehetséges hazai fiatalokra építeném a csapatomat.

- Milyen szakaszban működik véleménye szerint a mai Kohász?

- A reménység időszakának nevezném. Valaki, valakik csak rátalálnak erre a gárdára. De hosszú távon csakis a városi lokálpatrióták lendíthetik fel a labdarúgást Dunaújvárosban. Erre egyelőre sajnos nem látok esélyt. Nincs összefogás, mint amilyen például Debrecenben tapasztalható. Nálunk a futball iránt a közömbösség a jellemző. Nemcsak akkor kellene a mérkőzésekre járni, és látványosan piros-fehér sállal villogni, amikor Győrben nemzetközi mérkőzést játszik a csapat. Az édesgyereket akkor is szeretni kell, ha netán ebben a időben nem sikeres, botladozik. Ilyen ellenséges, apatikus hangulat például Angliában elképzelhetetlen.

- Ön a Dunaferr gyáróriás főosztályvezetője. Nem is folytatom...

- Tudom mire céloz. Én úgy látom, a Dunaferr tulajdonosai hajlandóak lennének a város futballját segíteni, ha rendezett viszonyokat látnának. Gondolom, az én elképzelésem másokéval is találkozik. Olyan utánpótlásbázis, futballakadémia kialakítása kellene, amelynek szponzorálásában a város cégei, vállalkozói vennének részt. Innen kellene elindulni. No és szeressük ezt a fiatal társaságot, a mai Kohászt, mert akárhogy is, de a miénk! No, és szeressük ezt a fiatal társaságot, mert akárhogyis, de a miénk!

- Szerette az edzősködést? Kérdezem, hiszen azóta sem csábult el, nem lett többé szakvezető...

- Nagyon szerettem, de talán nem vállaltam fel a kockázatot. A vállalkozószellem hiányzott belőlem. Egy edzőnek vagy van csapata, vagy nincs csapata, odébb kell állnia, új helyen kell elkezdeni... Pedig fantasztikus élmény megtervezni egy játékot. A mérkőzésre felkészíteni a csapatot az felér egy sakkjátszmával: bejöttek-e azok, amiket gyakoroltunk hét közben?

- Milyen legyen egy jó labdarúgó-edző? Kikre emlékszik nagyon szívesen a régiek közül?

- Egy szakvezetőnek legyen kisugárzása. Ilyen volt többek között Palicskó Tibor, Fejes László, Magasházi József... Tibi bácsit például jellemezte a következetesség, a szigorú igényesség. Sugárzott belőle a szakmai tudás, jó pedagógiai érzékkel és kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezett. Az ilyen edzőnél a játékos tudta: ő hozza ki belőle a legjobbat, futballistát csinál belőle, és a pénzt is ő teszi a zsebébe. Vagyis hinni kell az ilyen mesternek.

- Több mint harminc év tapasztalata révén szinte mindent tud a dunaújvárosi labdarúgásról. Emlékezetes, a Kohász-Dunaferr múltjában liftezések, kirobbanó sikerek váltakoztak. Mi volt a siker titka?

- Sok mindennek össze kell ehhez jönnie. Vegyük sorra! Finanszírozás, jó klubvezetés, jó szakmai vezetés, kiváló játékosok. Ha ezek közül egy is hiányzik, már kétséges a siker. De ha minden klappol, akkor jön a közönség is.

- Játsszunk el egy kicsit a gondolattal! Tessék, Furják László szabad kezet kap, kezdheti...

- Először is nem akarnék egy év alatt NB I-es lenni. Csak fokozatosan, szerényen terveznék. A korszerű szakmai kö