Sport

2007.07.10. 02:26

DAC: örömteli hetedik hely

Dunaújváros (gp) - A hetedik helyen fejezte be a bajnokságot csoportjában a DAC NBII-es női kézilabda együttese. A szezont Csőregi László edző értékelte.

Gallai Péter

- A szezon kezdetén a hatodik-tizedik helyet céloztuk meg. A hatodik hely bravúrnak számított volna, mi hetedikek lettünk, ha ezt valaki felajánlja az év elején, örömmel elfogadom. Ám most kicsit elégedetlen vagyok, mert kis szerencsével ötödikként is végezhettünk volna. Tíz pont úgy csúszott ki a kezünkből, hogy mi szórtunk el. De azért örömteli, hogy most ezen kell bosszankodnom, s nem azon mérgelődök, hogy épphogy bentmaradtunk. Bár ez már az első körben kiderült: a Balatonszemes visszalépése miatt senki nem esik ki, ezért átfogalmaztuk a célokat, elindultunk a minél jobb helyezés felé - kezdte a beszélgetést Csőregi László.

A szezon közben két kulcsjátékos kivált a gárdából, de ez sem hátráltatta az együttest abban, hogy végre megszerezze első idegenbeli sikerét. Az edző szavaival élve, három mérkőzéssel nem tud elészámolni . - A Mohács ellen oda-vissza és a Zalaegerszeg ellen játszottunk úgy, hogy a mai napig nem tudom megmagyarázni, hogy mi volt az oka a roppant gyenge szereplésnek. A szezonban mutatott forma alapján simán, tíz-tizenöt góllal kellett volna verni őket. Ráadásul ezek négypontos találkozók voltak, mert ezek a gárdák előttünk, mögöttünk álltak - tette hozzá Csőregi László.

Ahogyan várni lehetett, a három élcsapat - Siófok, Kozármisleny, Tolna - kimagaslott a mezőnyből, de a DAC például a tolnaiaktól csak egy góllal kapott ki itthon. Az együttesnél a fejlődés abban is látható, hogy az előző évhez képest százzal jobb a gólkülönbségük, és az idegenben dobott gólok számát tekintve harmadikak lettek. Igaz, figyelmeztető jel, hogy a második legtöbb a második legtöbb gólt ők kapták.

Persze akad javítani való is, így ősztől a helyzetkihasználáson és a hétméteresek kihasználásán kell javítani, mert ezekkel hadilábon álltak a lányok.

- Ha százalékban akarom kifejezi a bajnokság értékelését, akkor azt mondom: nyolcvan. Főleg úgy, hogy szinte egyszer sem játszottunk ugyanabban az összeállításban. Jó lenne a két lövő poszton erősíteni, s akkor előrébb léphetünk - zárta Csőregi.

A gárda tagjai, hozzátartozói, a csapatot támogatókkal együtt egy közös, jó hangulatú összejövetelen zárta az évet. A felkészülés július harmincadikán kezdődik. A DAC-hoz kapcsolódó hír még, hogy szeretnék elérni a szövetségnél, hogy 2007/2008-ban ne a délnyugati, hanem déli csoportba kerülhessen a dunaújvárosi együttes. Így kevesebbet kell utazniuk. Csőregi László: Ha ezt valaki a szezon előtt felajánlja, örömmel elfogadom!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!