2007.07.18. 02:29
Csak egy edzés kellett
Dunaújváros - Kiss Szilárd vezetésével kezdték meg a felkészülést tegnap a Dunaferr férfikézilabdázói. Az edző korábban - éveken keresztül - a Dunaferr női csapatánál dolgozott, majd a tavalyi évet Hódmezővásárhelyen töltötte.
Kiss Szilárd ismét Dunaújvárosban állt munkába. Hat évig dolgozott a dunaújvárosi női csapattal - méghozzá igen sikeresen. Tavaly egy évet Hódmezővásárhelyen töltött, ahol szintén eredményesen dolgozott. Ezért is adódik a kérdés: nem akart-e továbbra is az alföldi városban edzősködni?
- Nagyon jól éreztem magam Hódmezővásárhelyen, egy normális csapattal dolgozhattam, és azt is nyugodtan mondhatom, megfeleltünk az elvárásoknak. A vezetők szerették volna, ha meghosszabbítom a szezon végén lejárt szerződésemet, de megkeresett a Dunaferr férficsapata, is igent mondtam az ajánlatukra - mondta Kiss Szilárd a tegnapi két edzés közötti beszélgetésünk kezdetén.
- Az elmúlt hét évben női csapattal dolgozott, milyen érzés volt visszatérni a férfiakhoz?
- Semmi különös nem történt. Egy edzés elég volt ahhoz, hogy átálljak a fiúk hullámhosszára. Azt azért ne feledjük el, hogy korábban harmincnégy évig férfiakat edzettem. Az első női klubom épp a Dunaferr volt.
- A nyáron elég jelentős változásokon ment keresztül a Dunaferr játékos kerete. A kulcsemberek közül távozott Császár Gábor, Iváncsik Tamás, Peter Kukucka. Hogy látja, nagyon meggyengült a csapat?
- Az tény, hogy az említettek távozása minden gárda számára nagy vérveszteség lenne. Nem beszélek gyengülésről, azt mondom, az idei egy más csapat lesz, mint az előző. Most több olyan játékosra vár majd meghatározó szerep, akik eddig kiegészítők voltak. Nagy kérdés, hogyan bírják majd a megnövekedett terhet. A felkészülés alatt erre a kérdésre megkapjuk majd a választ. A vezetés a harmadik helyet tűzte ki célul a csapat elé, ami elérhető, de sokat kell tennünk azért, hogy megvalósítsuk azt, amit elterveztünk.
- Huszonkét játékossal kezdte meg a munkát hétfőn, több ifjúsági játékos is önökkel készül. Mekkora szerepet szán a fiataloknak?
- Szűkíteni fogom a keretet, mert huszonketten egy kicsit sokan vagyunk. Most tesztelem a fiatalokat, arra vagyok kíváncsi, kik azok, akikra már most számíthatok, és kik azok, akiknek később jön el az idejük. De azt tervezem, hogy négy fiatalt mindenképpen a felnőtt kerethez veszek.
A Dunaferr egész héten napi két edzéssel készül az őszi bajnoki rajtra.