2007.07.30. 02:26
Alakul a Kohász csapata
Dunaújváros (já) - A Dunaújvárosi Kohász NB II-es labdarúgócsapata szombaton a Százhalombattát fogadta.
Dunaújvárosi Kohász - Százhalombatta4-1 (4-0)Dunaferr-stadion, 200 néző. Vezette: Lieszkovszky.
Kohász: Szentpéteri Kálmán) - Szabó G. (Czár), Facskó B. (Tóth), Vaskó (Szepess D.), Barics (Facskó J.), Jezdimirovics (Rátkai) - Fröhlich (Szauter), Lajer (Sipos), Micskó (Nagy A.), Nagy I. (Drozdik) - Zerics (Kevin). Edző: Ifj. Albert Flórián.
A Kohász gólszerzői: Lajer, Facskó B. 2, Nagy A.
Az NB III-as vendégek ellen hamar jelentős fölényt harcolt ki a Kohász, aminek rengeteg helyzet és négy gól lett az eredménye. A szünet után az iram mérséklődött: egyrészt a meleg miatt, másrészt amiatt, hogy a Dunaújvárosi Kohász a szünetben kicserélte csapatát.
Micskó Márk a lefújás után azt nyilatkozta, hogy szerinte alakul a csapat, egyre jobban megy az a játék, amit Albert Flórián kér tőlük.
Albert Flórián is így látja: - Rövid, gyors passzos játékból akarunk ritmust váltani. Az első félidőben ez sikerült is. A dinamikán még kell javítani. Egy biztos: a Kohász nem lesz védekező csapat.
A dunaújvárosiak szerdán ismét pályára lépnek. A Dunaferr-stadionban 18 órakor fogadják az FTC-t.