Sport

2007.05.04. 02:28

Megérte fiatalítani, bajnok lett a DAC

Dunaújváros (acs) - Nem várt bravúrt ért el a Dunaújvárosi AC NB II-es férfi tekecsapata, ugyanis megnyerte a Közép-csoportot, és felkerült az NB I-be.

Agárdy Csaba

A bajnokság kiélezett küzdelmet hozott, hiszen csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a DAC, avagy a Rákoskert szerzi meg a bajnoki címet. A dunajvárosiak a pontvadászat befejezése után nem sokkal, a hétvégén megtartották évzárójukat. Az összejövetel szomorú eseménnyel kezdődött: a résztvevők ezen a napon értesültek arról, hogy elhunyt Zomi László, aki hosszú éveken keresztül meghatározója volt a dunaújvárosi tekének, aki a DVSK, illetve az Építők játékosa volt.

A találkozón elsőként a DAC elnöke, Sárköziné Székelyi Ildikó köszönte meg a csapatnak a bajnokság során nyújtott teljesítményt. Kiemelte: tudomása szerint a városban a DAC tekecsapata az egyetlen, amelyik a felnőttek között 2007-ben nemzeti bajnokságot nyert.

Ezután Hujber Gyula, a szakosztály elnöke értékelte az elmúlt évek munkáját. Kiemelte, hogy a 2005/2006-os bajnoki év őszi fordulójának végén, amikor a csapat a hetedik helyen állt, edzőcsere történt, és a bajnokság befejeztével ezüstérmet szerzett a gárda. Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettek az utánpótlás-nevelésre, és a tervszerű fiatalításnak most érett be a gyümölcse.

A DAC - amelyben több ifjúsági és serdülő korú játékos szerepelt - tizennyolc mérkőzéséből tizennégyet megnyert, egy meccs döntetlenül végződött, és becsúszott három vereség. A felnőtt csapatból az ifjúsági korú Berze László szerezte a legtöbb egyéni pontot.

Most szünet következik a tekéseknél, és ha minden lehetőség adott a további versenyzéshez, akkor július közepén kezdődik el a felkészülés a 2007/2008-as évi bajnokságra. (A Béke téri tekepályának a sorsa bizonytalan, elképzelhető, hogy megszűnik.)

A DAC bajnokcsapata: Horváth Lajos csapatkapitány, Kovács György, ifj. Czeilinger Mihály, Schwager József, Budai Ádám, Lakatos Gábor, Hallas Balázs, Horváth Mihály, Berze László, Komáromi István, Végh Krisztián, Puskás Milán. Edzők: Badi Mihály, Budai László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik