Sport

2007.05.23. 02:24

Ki csap majd oda?

A hétvége egyik legfontosabb sporteseménye a szegedi kajak-kenu MOL Vilákupa volt. Nem is annyira a verseny rangja miatt, hanem azért, mert női váloga ...

Szabó Szabolcs

A hétvége egyik legfontosabb sporteseménye a szegedi kajak-kenu MOL Vilákupa volt. Nem is annyira a verseny rangja miatt, hanem azért, mert női válogatottunk először állt rajthoz azóta, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa otthagyta csoportját és edzőjét, az egyik legsikeresebb szakembert, Fábiánné Rozsnyói Katalint. A kialakult helyzetbe most ne menjünk mélyen bele, csak a tényeket vegyük figyelembe. A Fábiánnénál maradt kajakos hölgyek - köztük a Dunaferr SE sportolója, Benedek Dalma is - a vártnál gyengébben szerepeltek, egyes hajóban dobogóra sem kerültek. Eközben Janics Natasa megnyerte a kétszáz méteres távot. Végül is ezekkel az eredményekkel fölösleges foglalkozni, hiszen a szezon elején járunk, fordított eredmények születhetnek még bőven.

Viszont a Világkupa után talán érdemes lenne azon elgondolkodni, hogyan lehetne megoldani a kialakult helyzetet, hiszen Janics távozása után hat egységet kellett átalakítania Fábiánnénak. És a probléma itt adódik: miért van az, hogy két felnőtt ember nem tud egy bizonyos helyzetet megoldani, amikor állítólag egyik sem haragszik a másikra. Egyszerűen arról van szó: két sikeres, de egyben öntörvényű, konok ember áll egymással szemben. A szituáció így most nem más: a két érintett nem közeledik egymáshoz, a szövetségi kapitány, Angyal Zoltán a helyzet miatt lemondott, tehát elvileg patthelyzet alakult ki. De kérdem én: hol vannak a sportág vezetői, az elnök, az elnökség? Hiszen ez a helyzet alapjaiban rengetheti meg a sportág legsikeresebb szakágát, a női kajakosokét. És itt jön az újabb kérdés: nincs felelős ember, aki akár Fábiánnét, akár Janicsot eligazítaná, és azt mondaná: eddig és ne tovább, a szponzorok nem ezért fizetnek, a sportág nem ezért kapja a több tízmilliós állami támogatást. És a felelős vezető azt is megmondhatná, milyen lépéseket vár el az érintettektől. Tudom, a helyzet nem egyszerű, de megfelelő vezetői magatartással gyorsan rövidre lehetne zárni az ügyet.

A végére elmesélnék egy tanulságos történetet: Mike Keenan, az NHL egyik legsikeresebb és legkeményebb trénere egyszer egy edzésen egy tízmilló dollárt kereső, és nem is éppen tinédzser játékosát megpofozta, mert valamit az nem akart felfogni. A hokis panaszra ment az elnökhöz, aki nem kezdett az ügyben nyomozásba, csak annyit mondott: évi tízmillió dollárért ne sértődjön meg senki, és visszazavarta a játékost jégre.

Ezt csak azért jegyeztem meg, mert sem Janics, sem Fábiánné nem karitatív tevékenységet folytat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik