Sport

2007.05.09. 02:29

Akarják a sikert

Dunaújváros - Elérkezett az igazság napja: ma úgy fél nyolc tájékán kiderül, hogy a Pick-Szeged, avagy a Dunaferr SE férfikézilabdázói lesznek a címvédő MKB Veszprém ellenfelei a döntőben.

Szabó Szabolcs

A továbbjutásról az ötödik mérkőzés dönt, amelyet sokan nem gondoltak volna a párharc előtt. A kivételek között volt dr. Bene Gyula szakosztály elnök is, aki így nyilatkozott a mai összecsapás előtt: - Már az év eleji sajtótájákoztatón is mondtuk, hogy idén a bajnokság már nemcsak a két nagyról, a Veszprémről és a Szegedről szól majd. A Dunaferr senkivel szemben sem adja olcsón a bőrét, ez be is jött.

- Az elődöntő első négy mérkőzése bebizonyította, hogy óriásit léptünk előre, a legutolsó meccs után pedig egy ország állt mellénk. Ezek a srácok már most nagy bajnokok, és jövőre se írjon le minket senki, mégha Császár Gábor távozik is az együttesből. A mai találkozó előtt egyet kértem, és várok is el a fiúktól: akarják a sikert, tegyenek meg mindent ennek érdekében a pályán, szakadjanak meg a győzelemért. Amennyiben ezt megteszik, ám így is vereséget szenvedünk, akkor az én szememben megnyertük az összecsapást. Bármi is lesz este a végeredmény, vagy örülünk, vagy búslakodunk egy fél órát emelt fővel, azután pedig már csak a szombatra figyel mindenki, amikor az arany- és a bronzcsata párharca kezdődik - tette hozzá Bene Gyula.

A csapat mestere, Imre Vilmos sem nagyon tudott már mit mondani a srácoknak, hiszen a két gárda mindent tud egymásról.

- Nincsen veszíteni valónk - megyünk, játszunk és kitesszük a szívünket a pályára. A negyedik mérkőzés után olyan emberek is felhívtak és gratuláltak, akikkel évek óta nem beszéltem. Ezt a meccset a támogatóknak ajánlom, akik láthatták, van jövőkép ebben a csapatban, támogassanak minket továbbra is. Érezzük azt is, hogy nagyon megszerették az emberek ezt a kis közösséget, amelynek az elmúlt egy évben elvégzett munkájában nagyon bíztam - kezdte a beszélgetést a Dunaferr vezetőedzője.

A vírusos fertőzés miatt a hét elején gyengélkedő mester azért felvázolta a győztes taktikát: - Tartani kell az eredményt, és nem szabad elengedni őket. Minél közelebb kerülünk a lefújáshoz szoros állás mellett, akkor az esélyeink egyre jobban nőnek. Nem baj, ha sokgólos meccs lesz, csak a kemény védekezéssel párhuzamosan a támadójáték is jól muzsikáljon. El kell kerülni azokat a rövidzárlatokat, amelyek előfordultak mindkét idegenbeli találkozón. Ennek ellenére engem lepett meg a legjobban az elődöntő során, hogy mentálisan mennyit feljődtek a fiúk, a szombati hatalmas terhet is elbírták. Az erkölcsi győztesei mi vagyunk a párharcnak, az a minimális teher, ami rajtunk volt, hogy legyen ötödik meccs, az ezerzszeres súllyal már a szegediek vállán van. Nyílt sisakkal játszunk ma este, és az lenne a legszebb, ha a történelmi, Szegeden elért első győzelmünk egyben a döntőbe jutást is jelentené - tette hozzá Imre Vilmos.

A 18 órakor kezdődő találkozóra a belépés díjtalan lesz. A Dunaferr számít a minél több dunaújvárosi drukker buzdítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!