Sport

2007.01.08. 03:29

Visszavágó vasárnap

Rosztov - Ahogy azt sejteni lehetett az eddigi tapasztalatok alapján, keletre utazni jó pár ezer kilométert, nem a rutinos elfoglaltságok közé tartozik. Ám másodszorra landolt a Dunaferr gépe a Kaukázus kapujában.

Szabó Szabolcs

A rosztovi izgalmas megérkezést követően szombaton este még jutott annyi idő, hogy a Dunaferr női kézilabda-csapata belakja a hatalmas, borítással ellátott jégcsarnokot. A pravoszláv karácsony napján könnyű reggeli sétát követően indult a Dunaferr a tetthelyre, megvívni idei első nemzetközi kupamérkőzését az EHF Kupában.

Még akadt egy kellemetlen, idegességre is okot adó esemény a mérkőzés előtt, hiszen Laluska Eszter bokája a bemelegítés közben kifordult, s komoly fájdalmakkal játszotta végig a találkozót.

Don Rosztov - Dunaferr24-26 (10-15)Ezer néző előtt, a két norvég bíró vezette mérkőzésen a Dunaferr a következő összeállításban játszott:

SIRINA - Lovász 3, Laluska 1, FERLING 5(3), Borbás 2, MÖRTEL 6, Vincze 1. Csere: Hoffmann (kapus), Kovács 1, Gerstmár 1, PIGNICZKI 3, Nagy 1, GÁSPÁR 2. Edző: Kovács Péter.

Mint kiderült, sikeres volt a Dunaferr felkészülése a sötét lónak számító Don Rosztov ellen. A magas, erős fiatal orosz lányok ellen valóban az idejében fellépő kemény, fegyelmezett védekezés volt hatékony. S ahogy azt tervezték Ferlingék: a lerohanásokból pedig születtek a gólocskák. Így történt, hogy a mérkőzés elején alaposan meglepte a Dunaferr a hazaiakat. És csak egyenlítésig engedte a rosztovi lányokat a vendégcsapat (3-3). Később is futhatott az eredmény után a Rosztov, mert főképp Mörtel bizonyította be lövőkedvét, s mivel a vendégvédelem továbbra is állta a sarat, az eredmény 4-8-ra módosult a tizenötödik perc végére. A megnyugtató vezetés mellett Sirina Irina is felhívta magára a figyelmet. Földijei bosszúságára - kivéve a lelátón neki szurkoló rokonokat - büntetőt hárított.

A fiatal hazai játékosok technikai hibáit is kihasználva a félidőben 15-10-re vezetett a Dunaferr. Fordulás után bekövetkezett a szokásos botlás. Nem nőtt, csökkent az előny, köszönhetően annak, hogy a Dunaferr támadásait pontatlanul fejezte be. A hibákat persze kihasználták az oroszok. Ekkor viszont Pigniczki Krisztina lépett elő vezéregyéniséggé. Még a hajrá előtt 25-20-ra vezetett a Dunaferr. Utána viszont saját magának tette izgalmassá a mérkőzést a vendéggárda. Szerencsére a jelentős előnyből két gól megmaradt. A vége 24-26. Visszavágó itthon, vasárnap 18 órakor.

Kovács Péter: - Örülünk a győzelemnek, de a továbbjutás nem dőlt el. Megint volt hullámvölgyünk is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik