Sport

2006.11.06. 03:27

Sikeres edzőtábor után

DH-információ - A magyar úszóválogatott a dunaújvárosi tehetségekkel együtt készül a nemzetközi megmérettetésre. Az elmúlt napokról a szövetségi kapitány nyilatkozott.

Szabó Szabolcs

A legsikeresebbek egyikének titulálta a szombaton véget ért edzőtáborozást Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, aki a balatonfűzfői uszodában levezényelte az elmúlt két hetet a sportág hazai elitcsapatának. A szakvezető elmondása szerint az orvosi vizsgálatok és a felmérő úszások eredményei egyaránt azt igazolták, hogy alapos terhelést kaptak, tovább erősödtek, fejlődtek a legjobbak - élükön az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlóval -, akik nagyon komolyan vették a Balaton-parti napokat. A fűzfői tábor elsősorban már a márciusi, melbourne-i nagymedencés világbajnokságra történő felkészülés fontos állomása volt, de szolgálta a minél jobb formába lendülést a december 7. és 10. között esedékes, helsinki rövidpályás, vagyis 25 méteres medencébe kiírt kontinensviadalra is.

- Hogy mennyit ért az elmúlt két hét, az részben már lemérhető lesz a most péntektől vasárnapig tartó országos bajnokságon, amelyet a 2007-es rövidpályás Eb-nek is otthont adó, vadonatúj debreceni uszodában bonyolítunk le. Igaz, most nem is annyira azokra vagyok kíváncsi, akikkel együtt dolgoztunk a Balatonon, hanem akik ezúttal nem voltak ott velünk, s csak a rövidpályás országos bajnokságra után kerül sor edzőtáboroztatásukra, és az nagyon fontos lesz - mondta Kiss László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!