2006.10.06. 02:29
Most kötelező győzni!
Dunaújváros - Alaposan átalakul a Dunaújvárosi Kohász vezető garnitúrája. Andics József tulajdonos határozatlan időre átadta jogainak gyakorlását, Tóth Kálmán ügyvezető két hónapra felfüggeszti tevékenységét, és egy évtizedek óta megszokott arc, Bódis Gábor intézőé is eltűnik a kispad környékéről. Hogy időlegesen vagy véglegesen, az a jövő zenéje. Ami biztos: vasárnap is lesz meccs, érkezik a Pápa.
Nagy hiba volt a Kaposvölgye elleni vereség, mert labdarúgóink már nehezebb ellenfelekkel játszanak. Vasárnap 15 órakor itthon a Pápa a vendég, majd következik a masszív Felcsút otthonában a bajnoki összecsapás.
Nos, a volt első osztályú Pápa elleni találkozó akár vízválasztó is lehet. Ha nyer a Kohász, nem szakad le az első kettőtől, ha nem, akkor nagy a baj. Olyannyira nagy, hogy a dunaújvárosi felnőtt csapat létjogosultsága is veszélybe kerül. Dunaújvárosban ugyanis már nem létezik olyan tulajdonos, főszponzor, aki a meghirdetett célokat elfelejtve, az annyiszor tapasztalt középszerűségre áldozna. Nagyon bízom abban, hogy a Kohász játékosai - valamennyien - érzik a veszélyt. Tényleg fontos a Pápa legyőzése szakmai szempontból is - hiszen ez egy rangadó -, amihez a szurkolók is sokat segíthetnek biztatásukkal.
A csapat horvát szakvezetője is hasonlóképpen látja a helyzetet.
- Ez az utolsó lehetőség, hogy csatlakozzunk az élen állókhoz. Vereség esetén nagyon nehéz lesz a terveinket megvalósítani.
- Ezekszerint most nem gondolkodik azon, hogy feladja?
- Nem adom fel. A játékosaink fejben még mindig nincsenek százszázalékosan készen arra, hogy elsők legyenek a bajnokságban. Ez a vasárnapi találkozó éppen arra is jó lesz, hogy igazából kiderüljön: milyen értéke, tartása van a csapatnak. Vissza kell térni a bajnokság elején mutatott játékhoz, motiváltsághoz. Én mindent megteszek, amit lehet.
- Ehhez azonban kell a játékos is partnerként...
- Ha a labdarúgók - nem mindenki - nem élnek sportszerűen, és ha a játékosok csak úgy elvannak, nem igényesek, becsületesek önmagukkal szemben, akkor mindez visszaüt. Amikor elkezdtem a munkát a Kohásznál, figyelmeztettem a futballistákat: más küzdeni a kiesés ellen, és más játszani a feljutásért. Persze azért megígérhetem, hogy vasárnap motiváltan lépnek pályára a fiúk.
- Lesz-e változás az összeállításban?
- Miro nem játszik, mert a válogatottjában szerepel. Változás tehát lesz. Valószínűleg az argentin Fernando Perez bemutatkozik a hazai közönségnek.
Jelentős változások történtek a Dunaújvárosi Kohász vezetésében ezen a héten. Andics József tulajdonosi jogainak gyakorlását határozatlan időre átadta Héger Józsefnek más irányú elfoglaltsága miatt. Ugyancsak távozott a csapattól - most úgy tűnik, csak ideiglenesen - Tóth Kálmán ügyvezető is, aki két hónapig más teendői miatt nem dolgozik a csapatnál. Bódis Gábor technikai vezetővel pedig közös megegyezéssel szerződést bontottak. Hír még, hogy ismét próbajátékos vesz részt az edzéseken. Hrncka Edward szlovák labdarúgó bal oldali hátvéd, aki kétszer szerepelt a szlovák válogatottban. Játszott eddig a Nyitra, a Slovan Bratislava és a Legia Varsó együttesében. A Kohász valószínűleg leigazolja. Ivan Katalinics: A játékosaink még mindig nincsenek készen arra, hogy elsők legyenek