2006.08.15. 02:27
Második hely Moszkvából
Moszkva/Dunaújváros (gp) - Ezüstérmet szerzett a Dunaferr férfikézilabda-csapata az orosz fővárosban a hétvégén rendezett négycsapatos tornán. A Kormányzó Kupán ukrán, orosz és román együttessel játszottak fiaink.
És nem is akármilyenekkel! A román Steua Bukarest és az ukrán Portovik Juzsnij egyaránt hazája bajnokságának élén végzett. Előbbi az EHF, míg utóbbi gárda a Bajnokok Ligájában indul idén. A harmadik ellenfél a KEK tavalyi győztese, az idén a BL főtábláján szereplő, házigazda orosz Csehovszki Medvegyi együttese volt.
A felsorolásból is látszik, nem ígérkezett könnyű dolga Imre Vilmos tanítványainak, de a roppant erős vetélytársak kiválóan szolgálták a csapat bajnoki felkészülését. Persze ez nem azt jelentette, hogy a Dunaferr ne az aranyéremért utazott volna el ilyen messzire, persze a pakliban az is benne volt, hogy nem jut medál csapatunknak.
Az első ellenfél a román bajnok volt, ahol nagyon bekezdtek Császárék, és hatgólos előnyre tettek szert a félidőre. A folytatásban aztán következett egy megtorpanás, aminek eredményeképpen a Steua egyenlíteni tudott. Így a végjáték roppant izgalmasra sikeredett, amelyből végül a Dunaferr jött ki jól, s egy góllal megnyerte a meccset.
A torna következő napján erősebb rivális, az ukrán Juzsnij következett. A Portovik ellenében a mérkőzés elején nem működött a legjobban a Dunaferr gépezete, ennek eredménye többgólos ukrán előny lett. Szerencsére a második félidőre feltámadt a dunaújvárosi gárda, és remek védekezése mellé hatékony támadójáték párosult, így drámai küzdelemben fordított és nyert a piros-fehér csapat.
A torna döntőjében a szintén veretlen Medvegyi következett, ahol gyoran vezetést szerzett együttesünk. Sajnos a folytatásban az oroszok hatalmas fizikai fölényüket kihasználva bedarálták a lelkes magyar gárdát, és nyerték meg a mérkőzést és egyben a tornát is. A Dunaferr másodikként végzett a Kormányzó Kupán.
A gólkirály harminc találattal Császár Gábor lett, emelett az All Star csapatba is beválasztották őt, Iváncsik Tamással együtt.