Sport

2006.08.01. 02:29

Jönnek a fiatalok!

Dunaújváros - Alaposan átalakult csapattal ma kezdi a bajnoki felkészülést női pólócsapatunk. Egyelőre nem tudni, Primász Ágnes marad-e. Ma reggel nyolc órakor ismét összegyűlnek a DF-Elco bajnoki ezüstérmes és BEK-bronzérmes csapatának tagjai, hiszen véget ér számukra a pihenés. Ahogy azt a dunaújvárosi drukkerek az elmúlt években megszokhatták, idén is jelentős változások történtek a keretben. A Németországból igazolt, majd honosított magyar származású center, Bujka Barbara a BEK-címvédő Orizzonte Cataniához igazolt. Távozott a csapat másik erőssége, Zantleitner Kriszta, akivel a klub nem hosszabbította meg lejáró szerződését. A világbajnok dunaújvárosi bekk az OSC-ben folytatja pályafutását. Egyelőre nem tudni, hogyan alakul a sorsa a dunaújvárosiak egyik legnagyobb kedvencének, Primász Ágnesnek. Primász szintén a fővárosi csapattal edz, ám neki még érvényes szerződése van a DF-Elco-val, ami két évre szól. A klub és a játékos között jelenleg is folynak az egyeztetések. Eldőlt az is, hogy a 2006-2007-es szezonban kölcsönjátékosként szerepel majd Bódi Anett is, de leendő egyesülete még nem ismert. A távozók, vagy távozófélben lévők után most nézzük az érkezőket. A Szentesi VK-ból visszatért Sipos Edit, szintén Csongrád megyéből érkezik a junior válogatott Huszka Zsuzsanna. A következő évadban a dunaújvárosiakat erősíti a huszonkét éves japán válogatott, Mika Yahagi is. Több serdülő-, illetve juniorkorú pólóshölgy is hozzánk teszi át székhelyét. A tizenhat éves Tóth Martinát Kecskemétről, a tizenöt éves Ács Tímeát Szombathelyről igazolták. Ők ketten a DVSI-Green Systemben játszanak majd. Folytatódik a legtehetségesebb utánpótláskorú játékosok beépítése az első csapatba. A dunaújvárosi juniorok közül a kapus Kasó Orsolya, valamint Berta Blanka, Pavuk Regina és Fülöp Dorina kap bizonyítási lehetőséget. A formálódó keretben a tavalyinál komolyabb feladatok várnak Varga Andreára, Poszkoli Ritára és Zsámbok Lilire. A fiatalok nemzetközi szintén, a legjobb együttesekkel szemben is kipróbálhatják magukat, hiszen a Nemzetközi Vízilabda Szövetség változtatott a BEK kiírásán, melynek értelmében a nagy pólóhatalmak - köztük természetesen Magyarország is - két csapatot indíthatnak a sorozatban. Vagyis a bajnok Domino-BHSE mellett az ezüstérmes DF-Elco is meghívást kapott! A mieink, élve a lehetőséggel, már be is adták nevezésüket a kupaküzdelmekre. A Final Fourba kerülés azonban sokkal nehezebb lesz, mint az előző években, a végső győzelemig ugyanis négy tornán kell túljutni. A hazai szereplésben is lesznek változások, már ami a mieinket illeti. A dunaújvárosi egyesület - csakúgy, mint két éve - két csapatot indít az országos bajnokságokban. A DF-Elco Mihók Attila irányításával továbbra is az OB I bajnoki címére tör, míg a második számú gárda DVSI-Green System néven az OB I/B-ben harcol a feljutásért. Edzőjük Uitz Csaba lesz.

Mórocz Zsolt

Ma reggel nyolc órakor ismét összegyűlnek a DF-Elco bajnoki ezüstérmes és BEK-bronzérmes csapatának tagjai, hiszen véget ér számukra a pihenés. Ahogy azt a dunaújvárosi drukkerek az elmúlt években megszokhatták, idén is jelentős változások történtek a keretben. A Németországból igazolt, majd honosított magyar származású center, Bujka Barbara a BEK-címvédő Orizzonte Cataniához igazolt. Távozott a csapat másik erőssége, Zantleitner Krisztina, akivel a klub nem hosszabbította meg lejáró szerződését. A világbajnok dunaújvárosi bekk az OSC-ben folytatja pályafutását. Egyelőre nem tudni, hogyan alakul a sorsa a dunaújvárosiak egyik legnagyobb kedvencének, Primász Ágnesnek. Primász szintén a fővárosi csapattal edz, ám neki még érvényes szerződése van a DF-Elco-val, ami két évre szól. A klub és a játékos között jelenleg is folynak az egyeztetések.

Eldőlt az is, hogy a 2006-2007-es szezonban kölcsönjátékosként szerepel majd Bódi Anett is, de leendő egyesülete még nem ismert.

A távozók, vagy távozófélben lévők után most nézzük az érkezőket. A Szentesi VK-ból visszatért Sipos Edit, szintén Csongrád megyéből érkezik a junior válogatott Huszka Zsuzsanna. A következő évadban a dunaújvárosiakat erősíti a huszonkét éves japán válogatott, Mika Yahagi is. Több serdülő-, illetve juniorkorú pólóshölgy is hozzánk teszi át székhelyét. A tizenhat éves Tóth Martinát Kecskemétről, a tizenöt éves Ács Tímeát Szombathelyről igazolták. Ők ketten a DVSI-Green Systemben játszanak majd.

Folytatódik a legtehetségesebb utánpótláskorú játékosok beépítése az első csapatba. A dunaújvárosi juniorok közül a kapus Kasó Orsolya, valamint Berta Blanka, Pavuk Regina és Fülöp Dorina kap bizonyítási lehetőséget. A formálódó keretben a tavalyinál komolyabb feladatok várnak Varga Andreára, Poszkoli Ritára és Zsámbok Lilire.

A fiatalok nemzetközi szintén, a legjobb együttesekkel szemben is kipróbálhatják magukat, hiszen a Nemzetközi Vízilabda Szövetség változtatott a BEK kiírásán, melynek értelmében a nagy pólóhatalmak - köztük természetesen Magyarország is - két csapatot indíthatnak a sorozatban. Vagyis a bajnok Domino-BHSE mellett az ezüstérmes DF-Elco is meghívást kapott! A mieink, élve a lehetőséggel, már be is adták nevezésüket a kupaküzdelmekre. A Final Fourba kerülés azonban sokkal nehezebb lesz, mint az előző években, a végső győzelemig ugyanis négy tornán kell túljutni.

A hazai szereplésben is lesznek változások, már ami a mieinket illeti. A dunaújvárosi egyesület - csakúgy, mint két éve - két csapatot indít az országos bajnokságokban. A DF-Elco Mihók Attila irányításával továbbra is az OB I bajnoki címére tör, míg a második számú gárda DVSI-Green System néven az OB I/B-ben harcol a feljutásért. Edzőjük Uitz Csaba lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!