Sport

2006.08.10. 02:29

Csúcs-úszás

Dunaújváros (gp)- A budapesti rendezésű úszó Eb-n a Dunaferr színeit Takács Kriszitán és Miskovicz Zsuzsanna képviselte. Igaz, fináléba egyikük sem jutott, de mindketten egyéni csúcsot javítottak.

Mórocz Zsolt

A két sportoló edzője Kovács József is a helyszínen szorított tanítványaiért.

- Kritika és dicséret is érte a versenynek otthont adó Széchy Tamás Uszodát, ön melyik oldalon áll?

- A medence jó volt, és gyorsan lehetett úszni, azaz lágy volt a víz is. Az üres mobil lelátók nem voltak a legszebbek, de amikor zsúfolásig megtelt a komplexum,akkor minden megváltoztott. Nem lett rossz az új építmény.

- Ahol versenyzői egyéni csúcsokat úsztak...

- Miskovicz Zsuzsa 100 gyorson döntötte meg rekordját. Ez volt a cél az Eb előtt, így nem panaszkodhatom a teljesítménye miatt. Ráadásul ő még nem úszott ilyen közegben, ezért kicsit izgult is. Takács Krisztián 50 gyorson az előzetes időeredmények alapján csak a 38. volt, így nem nagyon reménykedtem abban, hogy a tizenhatos középdöntőbe jut. Erre az előfutamban áttört egy határt, ugyanis 23 másodperc alatti, egyéni csúcsot úszott, amivel bekerült a következő körbe. Itt aztán rátett még egy lapáttal, és 22.71 századdal újabb egyéni rekordot ért el, s végül a tizenötödik helyen zárt. Ráadásul a 4x100 méteres hazai váltó tagjaként is magyar csúcsot úsztak Krisztiánék.

- Akkor nem lehet elégedetlen.

- Valóban nem, de nem szabad, hogy az eredmények elaltassák a versenyzőket. Úgy kell felfogni, ha többet dolgoztak volna, akkor még jobb időket érhetettek volna el, azaz nem lehet megelégedni, tovább kell dolgozni.

- Azért most csak pihennek egy kicsit?

- Persze, kell egy kis lazítás, feltöltődés. A versenyzők szeptemberig kaptak pihenőt, de én már augusztus végén újra dolgozni kezdek. Zsuzsa és Krisztián az Adriára és a Balatonra megy, én pedig teniszezni fogok folyamatosan.

- Szabadság alatt is víz, nem unják meg?

- Ezt nem lehet megunni. Ráadásul most tényleg csak lubickolni kell benne, nem pereg az óra. Amúgy magamat el sem tudnám képzelni egy hegyvidéki nyaralóhelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!