SÉTA

2017.05.02. 18:45

Zágrábban megnéztük a Szent László királyunk alapította katedrálist is

Április 10-én indult el a POK-csapatunk Szlovéniába. Már hajnali hat órakor az iskola előtt vártuk a buszt, álmosan, ám lelkesen.

SÉTA

Az első megállónk a bledi tó volt, amit hosszú utazás után értünk el. A tó gyönyörű volt, és még szebbé tette a sziklaperemén álló vár és a hegyek csúcsán még látható hó. Szerencsére az idő napsütéses volt, így nagyon kellemes időd tölthettünk el a vízparton.

Következő állomásunk a postojnai cseppkőbarlang volt. Itt kisvasúttal mentünk be a barlang mélyébe, ahol idegenvezetést kaptunk, és láthattunk mindenféle cseppkövet. A kis spagetti cseppkövektől egészen a hatalmas oszlop cseppkövekig mindenfélét láttunk. Az idegenvezetőnek hála sok érdekes részletet megtudtunk a barlangról, és eljuthattunk a legmélyére is. Valamint láthattuk a barlangi vakgőtét is. Ezután az utat a szállásunk felé vettük, ami Ljubljanában volt a Bit Center Hotelben. A szállás elfoglalása után hosszú sétára indultunk a belváros felé, ahol megvacsoráztunk.

Reggel napfényben is megcsodálhattuk Ljubljanát, és a központban a Ljubljanica folyót, amely a város egyetlen nagy folyója. A városnézés után Horvátország felé vettük az utat, ahol Zágrábban álltunk meg. Itt megnéztük a Szent László királyunk által alapított katedrálist és a Jelačic-szobrot, amely ma már Budapest helyett Belgrád felé int kardjával - a változó történelmet jelképezve. Ezután kaptunk még egy kis szabadidőt, hogy felfedezhessük a várost. Végül fáradtan, de rengeteg emlékkel tértünk haza.

Kakas Noémi 10/A

Pannon Oktatási Központ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!