SÉTA

2017.04.11. 14:15

A Hókirálynő ruhája

Dunaújváros - A Badacsonytomaji Szín-Vonal művészeti iskola, minden évben országos vizuális látvány- és tárgytervező, tárgyalkotó versenyt indít, amelynek évről évre új témája van.

Dunaújvárosi Hírlap

Idén a színház és annak világára esett a választás. Én egy régi kedvenc mesémet, Andersen Hókirálynőjét választottam. A verseny 3 fordulóból áll. Van két elődöntő. Először a kiválasztott szereplőnek kell újratervezni és elkészíteni a jelmezét, majd a második fordulóra bejutottaknak vagy díszlettervet kell készíteniük vagy egy kelléket tervezniük.

A Hókirálynőnek terveztem ruhát a tróntermi jelenethez

Én a Hókirálynőnek terveztem egy ruhát a tróntermi jelenethez, majd mivel szerencsére bekerültem a második fordulóba is elkészítettem a trónterem színházi díszlettervét. Ami a zsűri megítélése szerint olyan jó lett, hogy bekerültem vele az országos döntőbe, ami május 5-6-án lesz Badacsonytomajon. A verseny legelején még nem gondoltam volna, hogy eddig eljutok. Most pedig törhetem a fejem a döntős munkán, amivel nyerhetek is.

De megérte a sok készülődést, munkát és a belefektetett energiát, hiszen ott vagyok az országos döntőben, ahonnét remélem, jó helyezéssel térek haza. Persze nagyon sokat köszönhetek László Sándorné tanárnőnek és a profi fényképészemnek is, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy sikerüljön eddig eljutnom.

Torma Rebeka 13.A, Hild középiskola

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!