Budai Lili

2019.11.14. 07:00

Te is lebeghetsz! – Ilyen „Az”

Érdekességek Stephen King regényének filmadaptációjáról

Pannon Oktatási Központ

dunaújváros Stephen King Az című regényének második filmadaptációja két részben került a mozikba: az elsőt 2017-ben, a másodikat pedig idén mutatták be. Az adaptáció vegyes kritikákat kapott, a legtöbben ezt tartják az egyik legjobb megfilmesítésnek, ami a horror műfajának koronázatlan királyához köthető.

A történet középpontjában hét tinédzser áll, akiket egy Pennywise nevű, általában bohócalakban megjelenő lény tart rettegésben. A Gonosz – amit iszonyatossága miatt csak Azként emlegetnek – más alakokban is testet ölt a szereplők előtt, és változatos módokon próbálja meg kioltani életüket. Az életben maradtaknak kegyetlen harcok árán sikerül csak legyőzniük a rémséges lényt.

Stephen King az ember- és természetfeletti szörnyűségek megírásához fantáziája mellett a valóságból is merített. A bohócruhájáról ismertté vált, John Wayne Gacy nevű sorozatgyilkost – aki hatéves „pályafutása” alatt 33 embert küldött a halálba – sokan az élő Penny­wise-ként emlegetik. Egyes Az-rajongók szerint, Gacy és az általa elkövetett gyilkosságok adhatták az ötletet Kingnek, hogy életre hívja Pennywise-t.

A film­adaptáci­óval kapcsolatban kiemelendő a főgonosz ikonikussá vált sminkje, ami az utóbbi pár évben a halloweenjelmezek egyik leggyakoribb inspirációja lett. A film forgatásának kezdetén a smink 5 órát vett igénybe, ezt később sikerült 2 órára lecsökkenteni. Ez óriási idő- és energiabefektetés ahhoz képest, hogy Pennywise-nak mindössze 4 percnyi szöveg jutott a filmben.

Címkék#séta-pok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!