Kovács Kitti

2019.11.07. 07:00

Mert olvasni igenis jó! – Veszélyben az olvasás

Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium

Fotó: Immortal shots fotója a Pexels oldaláról

Én, mint gimnazista rendszeresen hallom tanáraimtól, szüleimtől és ismerőseimtől is, hogy a mai fiatalok milyen keveset olvasnak. A diáktársaimat elnézve tényleg igazuk van az embereknek. A Szonda Ipsos felmérése szerint a fiataloknak 7%-a olvas naponta, 30% heti vagy havi rendszerességgel, 35% ritkábban, mint havonta és 28% soha nem olvas könyveket. Ennek egyik oka nyilván a felgyorsult világunk és az, hogy emberek úgy gondolják, hogy könnyebb és gyorsabb leülni és elindítani egy sorozatot, YouTube videókat nézni vagy különböző közösségi oldalakat böngészni. A másik ok, hogy nem szerettetik meg a gyerekekkel az olvasást, nem szeretik a kötelezőket és rossz élmény marad meg bennük, sokakban fel sem merül, hogy önszántukból magukhoz vegyenek egy könyvet és olvassanak, itt hozzátenném, hogy a kötelező olvasmányok nem feltétlenül rosszak, vannak akik felnőtt fejjel jönnek rá, hogy milyen mondanivalója van egy-egy könyvnek. Illetve a ,,kötelező’’ szó is elrettenti őket. Pedig rengeteg előnye és hasznos hatása van a könyveknek az életünkre.

Ebben a felgyorsult világban, ahol nap, mint nap rengeteg információ ér minket és sok stresszel járnak a mindennapok, bizony jó egy kicsit kiszakadni és,,elmenekülni” a világ elől. Ehhez kiváló egy jó könyv, főleg most, hogy jön a hideg ez pont jó egy délutáni programnak egy csésze teával és takaróval megejteni. Segít elfelejteni a problémákat és egy új világban érezhetjük magunkat.

Növeli a tudásunkat. Minden könyvben találunk új információkat és bővíti a szókincset is. Ennek a hatása, hogy magabiztosabban tudunk egy-egy témához hozzászólni és könnyebben találjuk meg a közös hangot az emberekkel.

Ma a többség felszínesen olvas kevés figyelemmel. Elég naponta 20 perc olvasás, hogy jobban menjen a koncentráció és jobban tudjunk helyt állni a mindennapokban.

A könyvet bárhová el lehet vinni, még mobilnet és előfizetés sem kell hozzá. Kevés költséggel jár, akár könyvtárból is ki lehet kölcsönözni.

Ha már úgyis mindig velünk van a telefonunk, akkor keressünk rá könyvekre, rengeteg ajánlás van az interneten és különböző erre fókuszáló oldalak is vannak. Az emberek megtalálhatják könnyedén a hozzájuk illő könyvet és akár online is megrendelhetik. Sok kezdeményezés is létrejött, hogy a fiatalokkal és nem csak velük, ha nem összességében mindenkivel megszeretessék az olvasást, ezekre is érdemes rákeresni és utánuk járni.

Az én személyes kedvenceim a Leiner Laura és a Harry Potter könyvek. A szépirodalmi művek közül a Büszkeség és balítélet Jane Austentól, Karinthy Frigyestől az Utazás a koponyám körül, Szerb Antaltól az Utas és holdvilág, valamint a Kis herceg Antoine de Saint-Exupéry- től. Ezeket bárkinek merem ajánlani.

Végül egy idézetet hagynék itt Vekerdy Tamástól:,,Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését.’’

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!