Röplabda

2016.05.23. 14:50

Három különdíjat is elhoztak a dunaújvárosi röplabdázók Kecskemétről

Kecskemét - Az elmúlt hétvégén Kecskeméten rendezték meg a junior férfi országos röplabda bajnokság hatos döntőjét, amelyen a Dunaferr Sportegyesület csapata magabiztos játékkal diadalmaskodott.

Gróf András

A Dunaferr csapatának egy része az eredményhirdetés után. Jobb szélen Gebhardt Norbert, akit a döntő legértékesebb játékosának választottak meg a szakemberek

Az alapszakaszt megnyerő dunaújvárosiak mindegyik mérkőzésüket megnyerve szerezték meg a bajnoki címet, csupán a fináléban veszítettek egy játszmát. A csoportban először a házigazda kecskemétiek ellen léptek pályára az újvárosi fiatalok, és három játszmában nyertek. A második meccsen ugyanilyen arányba verték a Pénzügyőr SE gárdáját. Ezzel a teljesítménnyel már az első nap végén biztosították helyüket az elődöntőben. A döntőbe jutásért ismét a Pénzügyőr SE csapata volt az ellenfél. Szerencsére az erőviszonyok nem változtak meg ilyen rövid idő alatt, és ismét három szettben sikerült felülmúlni a fővárosiakat. A fináléba a másik ágon a Kecskeméti RC gárdája jutott, amely 3:0-ra verte a Fino-Kaposvár együttesét. A vendéglátókat fűtötte a visszavágás lehetősége, és hatalmas, maratoni küzdelemben sikerült is előnyt szerezniük. A folytatásra azonban magára talált a dunaújvárosi alakulat, és zsinórban három játszmát megnyerve, biztosította be a bajnoki elsőségét.

A csoportkör eredményei: Dunaferr SE - Kecskeméti RC 3:0 (21, 18, 22), Pénzügyőr SE - Dunaferr SE 0:3 (-11, -22, -23). Elődöntő: Dunaferr SE - Pénzügyőr SE 3:0 (14, 20, 21). A döntő végeredménye: Dunaferr SE - Kecskemét 3:1 (-31, 20, 20, 19)

Az ötödik helyért játszott találkozó végeredménye: Dág KSE - Szolnoki FRKSI 3:1, a bronzmeccs: Fino-Kaposvár SE - Pénzügyőr SE 3:2

A bajnoki hatos finálé végeredménye: 1. Dunaferr SE, 2. Kecskeméti RC, 3. Fino-Kaposvár, 4. Pénzügyőr SE, 5. Dág KSE, 6. Szolnoki Főiskola RKSI.

A dunaújvárosi különdíjasok: Gebhardt Áron a legjobb védekező játékos, Gebhardt Norbert a legértékesebb játékos, Tomanóczy Tibor a legjobb edző.

A Dunaferr Sportegyesület bajnokcsapatában a következő játékosok léptek pályára a tornán: Guzmics Richárd, Kalmár Ákos, Bohnicsek Szilveszter, Kun Benedek, Csizmadia Tamás, Gebhardt Áron, Gebhardt Norbert, Hartyányi Gergely, Kholmann Norbert, Szabó Péter. Az edzői stáb: Tomanóczy Tibor és Kövessy Balázs.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!