Rendőrségi

2011.07.18. 13:13

Volt titkosszolgálati vezetők - Vadai: a legfőbb ügyész indítson vizsgálatot!

Levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke, aki szerint olyan információk láttak napvilágot, amelyek indokolttá teszik vizsgálat indítását annak kiderítésére, történt-e államtitoksértés a volt titkosszolgálati vezetők ügyében.

MTI

Vadai Ágnes hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy "a harmadik Magyar Köztársaság történetének legsúlyosabb államellenes bűncselekményével kapcsolatos gyanúsításokkal összefüggésben" az elmúlt napokban olyan információk láttak napvilágot, amelyek indokolttá teszik, hogy Polt Péter legfőbb ügyész vizsgálatot indítson.
Az ellenzéki politikus szerint a vizsgálatnak kellene kiderítenie, hogy megvalósulhatott-e az ügyben államtitoksértés (visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal), illetve történt-e olyan cselekmény, amely a Büntető Törvénykönyvbe ütközik, és büntetőeljárás megindítására okot adhat.
Vadai Ágnes mint írta, ezért hétfőn levélben fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, és kezdeményezte az ügy kivizsgálását.
A Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007-2009 között titokminiszterét és Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004-2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007-2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.
A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

Galambos Lajos ügyvédje további tisztázó meghallgatást vár védence ügyében

A kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos ügyvédje további tisztázó meghallgatást vár védence ügyében; a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett volt nemzetbiztonsági főigazgató védője erről azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy hétfő reggel meglátogatta védencét.

Molnár Lajos elmondta, Galambos Lajosnak változatlanul az az álláspontja, hogy nem követett el semmiféle bűncselekményt.
Az ügyvéd közlése szerint azt várják, hogy a nyomozó hatóság a "soron kívüliség betartásával további nyomozati cselekményeket foganatosít", így további tisztázó meghallgatást tartanak. Amint lehetőség nyílik rá, kérem védencem szabadlábra helyezését - mondta Molnár Lajos.
Ha előbb nem, akkor a harminc napos, az előzetes letartóztatás meghosszabbításával kapcsolatos ügyészi álláspont megismerésekor lép ez ügyben - közölte.
A Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007-2009 között titokminiszterét és Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004-2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007-2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja.
A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!