Rendőrségi

2010.10.30. 11:27

Részeg sofőr és embercsempész a határátkelőn

Szeged – Útlevél helyett mobiltelefont nyomott a határrendész kezébe Röszkén egy magyar férfi, aki annyira ittas volt, hogy végül kiesett a kocsijából; rajta kívül egy embercsempészt is elfogtak - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

MTI

Pál János tájékoztatása szerint pénteken nem sokkal éjfél előtt egy magyar rendszámú személyautó gurult a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán lévő útlevélkezelő fülkéhez. A határrendész az autó mellé lépett és kérte az útlevelet ellenőrzésre, helyette azonban egy rádiótelefont nyomott a kezébe a sofőr. Amikor közölték vele, hogy  az nem jogosítja határátlépésre, a férfi úgy döntött, kiszáll az autóból és úgy adja át okmányait.
   
A gépjármű ajtajának nyílásakor azonban a sofőr szabályosan kiesett a járműből. Kisebb próbálkozások után az útlevélkezelők segítségével sikerült talpra állnia a férfinak, akiről később bebizonyosodott, hogy alkoholos befolyásoltság alatt áll. Vele szemben ittas vezetés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - közölte a sajtószóvivő.
   
Ugyancsak Röszkén egy embercsempész is fennakadt pénteken. Egy szerb állampolgár jelentkezett belépésre a  határátkelőhelyen, de a schengeni információs rendszer segítségével kiderült róla, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság elrendelte a körözését. Az adattárak információ alapján embercsempészet bűntett megalapozott gyanúja miatt kereste őt a rendőrség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!