Rendőrségi

2011.11.18. 12:27

Rendőröknek álcázott rablók Fejérben is

Rendőröknek adták ki magukat, és bevetési öltözékhez hasonló ruhában, hamis házkutatási papírokkal jutottak be sértettek lakásába egy csoport tagjai, akiket a nyomozók több hasonló rablással is gyanúsítanak - erről az Országos Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ munkatársai számoltak be pénteki sajtótájékoztatójukon.

MTI

Sztancsik László, az ORFK speciális nyomozócsoportjának vezetője az MTI kérdésére azt mondta: kilenc ügyet vizsgálnak, ebből öt már bizonyíthatóan a csoport számlájára írható. Az álrendőrök Veszprém, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében is követtek el bűncselekményt.
   
Az elsősorban készpénzt és ékszereket zsákmányoló csoport által okozott kár meghaladja a 25 millió forintot. A tizenegy gyanúsított közül tízen előzetes letartóztatásban vannak, egy ember ellen körözést adtak ki.
   
Sztancsik László elmondta azt is: nem volt bejáratott tippadójuk, baráti kapcsolataik révén választották ki áldozataikat, de olyan eset is előfordult, amikor céltalanul járták az utcákat, és vélelmezett vagyonosabb helyszíneket választottak.  
Felhősi László százados, a Terrorelhárítási Központ műveleti parancsnoka arról beszélt, hogy az ország különböző pontjain, lakóhelyeken és közterületeken is történtek elfogások. 
A rablások jellemzője volt, hogy az elkövetők áldozataikat megbilincselték, majd házkutatást színlelve vitték el értékeiket, általában készpénzt és ékszereket. 

A nyomozócsoport szeptember közepén kezdte meg a bűncselekmény felderítését. Az elkövetőknél tartott házkutatásokon számos tárgyi bizonyítékot, csuklyát, előre elkészített hamis házkutatási papírokat, rendőrség feliratú pólót, taktikai mellényt, bilincseket foglaltak le.
   
Sztancsik László ugyancsak az MTI kérdésére azt válaszolta: a gyanúsítottak közül négyen beismerő vallomást tettek. Elmondta azt is, hogy a gyanúsítottak korábban már a rendőrség látókörébe kerültek, hasonló bűncselekmények miatt többen bűntetve is voltak.
   
A százados beszámolója szerint olyan bűncselekmény-sorozatot lepleztek le, amely nemcsak a lakosság szubjektív biztonságérzetét veszélyeztette, hanem a társadalom rendőrségbe vetett bizalmát is befolyásolta.
Azt szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a csoport rablássorozatában az üzletszerűség, illetve a bűnszervezeti minősítés megállapítható-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!