Rendőrségi

2007.07.17. 02:29

Közel hatvanmilliós drogfogás

Fejér megye/Vecsés (dh) - Mintegy harmincezer darab extasy tablettát és megközelítően 14 kilogramm amfetamint foglaltak le a hétvégén Fejér megye rendőrei több szervvel közösen végrehajtott akció során.

Szabó Szabolcs

Mint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, R. Szabó Ágnes tájékoztatásából kiderül, július 14-én a kora esti órákban az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóság Speciális Egységei és a Monori Rendőrkapitányság munkatársai mellett, a Magyar Köztársaság Nemzetbiztonsági Szakszolgálata munkatársaival közösen három helyszínen csaptak le a Fejér megyei nyomozók egy droghálózat tagjaira. Az M0-ás autópálya Szigetszentmiklósi lehajtójánál a 19-es kilométerszelvényben lévő töltőállomáson fogtak el két személyautóval megálló férfit, majd néhány kilométerrel feljebb a Budapest irányába tartó pályaszakaszon állítottak meg egy BMW-t a benne ülő 32 éves dunaújvárosi sofőrrel együtt.

A töltőállomáson elfogott 44 éves ausztrál-magyar kettős állampolgár és a 31 éves kulcsi férfi autójából olyan adatok kerültek elő a nagy mennyiségű extasy és amfetamin mellett, ami azt valószínűsítette, hogy egy vecsési panzióban megszálló teheráni születésű holland állampolgárnak is köze van a kábítószer ügylethez. A vecsési panzióban megtartott rajtaütés során elfogták a keresett 52 éves férfit. VW Fox típusú autójában olyan preparált helyekre bukkantak, amelyeket egyértelműen kábítószer elrejtésére képeztek ki. A kábítószer jelenlétét a kutatásba bevont kutya is jelezte.

A három helyszínről összességében közel harmincezer darab rózsaszín extasy tabletta került elő és tizennégy, egyenként egy kilogramm súlyú amfetamint tartalmazó csomag, továbbá olyan eszközök, amelyek az értékesítésre, a mennyiség növelésére felütésére utaltak. Az elsődleges szakértői vizsgálat szerint a lefoglalt amfetamin 628 szorosa a jelentős mennyiség alsó határának.

A Fejér megyei nyomozók feltételezik, hogy nem először érkezett be kábítószer az országba a hálózat elfogott tagjai által. Vizsgálják a magyarországi értékesítési csatornákat és azt, hogy az elfogott négy személy közül kinek milyen szerepe volt az ügyben. A rendőrség gyanúja szerint a Hollandiából behozott kábítószer utcai értékesítés utáni összértéke eléri a hatvanmillió forintot. Feltehetően Fejér megyében és Budapesten kívánták értékesíteni a szert.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a négy személy őrizetbe vétele mellett tovább folytatják a kereskedelemmel jelentős mennyiségre elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!