Rendőrségi

2016.02.11. 11:21

Felfüggesztették a gyilkossággal gyanúsított képviselő, Gál Roland tagságát (folyamatosan frissítve)

Dunaújváros – Pénteken sem csitultak annak az emberölési ügynek a hullámai, amelyben egy helyi önkormányzati képviselőt gyanúsítottként helyeztek előzetes letartóztatásba.

MTI

Péntekre megtudtuk azt is, az ügyben a Szekszárdi Járásbíróság az illetékes, ők döntöttek a két gyanúsított előzetes letartóztatásáról.  

Újfent megkerestük Molnár Ágnest, az ügyben eljáró Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét azzal: vannak-e új nyomozati fejlemények, meddig helyszínelnek még Dunaújvárosban, illetve várható-e további őrizetbe vétel, vagy gyanúsítás? A szóvivőtől azt is szerettük volna megtudni, Gál Rolandot és Sz. J.-t hol tartják előzetes letartóztatásban.

Gál Roland képviselőt is meggyanúsították

– Az eddigi tájékoztatáson kívül a nyomozás érdekeire való tekintettel nem tudunk bővebb információt adni, amint erre lehetőség lesz, haladéktalanul tájékoztatjuk a lapot – válaszolta. A sajtóban megjelent, ám hivatalosan meg nem erősített hírek szerint az áldozat a 2013-ban eltűnt, és a Paksi Rendőrkapitányság által keresett dunaföldvári M. A., akit üzleti ügyei több szállal is Dunaújvároshoz kötötték.

A történtet, különösen az érintettség miatt a szomszédos kisvárosban is nagy visszhangot váltott ki. Az emberek ott is találgatják az okokat, s arról is beszélnek, hogy az eltűnt férfi nem volt ismeretlen a hatóság előtt, akadtak rendőrségi ügyei. Persze ezt is csak a „nép nyelve” mondja, így a teljes képhez még bőven vannak hiányzó mozaikdarabkák.

A DK szerint példa nélküli az eset

A Demokratikus Koalíció sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe is február 12-én pénteken délelőtt, amely a következőket tartalmazza egyebek mellett: „A Demokratikus Koalíció dunaújvárosi szervezete megdöbbenéssel fogadta február 11-én este azt a hivatalos rendőrségi hírt, amelyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bejelentette, hogy emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte SZ. J. és G. R. dunaújvárosi lakost. A sajtóban megjelent és a szervezetünkhöz eljutott információk szerint a G. R. monogram, Gál Roland fideszes önkormányzati képviselőt takarja. Gál Roland jelenleg a dunaújvárosi önkormányzat közbiztonsági tanácsnoka, ezt megelőzően a Közbiztonsági és társadalmi kapcsolatok bizottságának az elnöke volt. Ez az eset példa nélküli a dunaújvárosi közéletben és mélységesen megdöbbentő.”

Megdöbbent a hivatal is

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében, Pálfi-Németh Tünde sajtószóvivő az alábbi közleményt küldte meg szerkesztőségünknek:

„Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Fidesz Dunaújvárosi Szervezete megdöbbenve értesült a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság által közölt önkormányzati képviselőt érintő nyomozati eljárásról.

A Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének elnöksége kezdeményezte Gál Roland, önkormányzati képviselő Fidesz tagsági jogviszonyának, illetve önkormányzati frakcióbeli tagságának felfüggesztését.

Minden további, felmerülő kérdéssel kapcsolatban a hivatalos eljárás lezárultáig nem kívánunk nyilatkozni, azonban mi is figyelemmel kísérjük a nyomozati és bírósági eljárást.”

Kósa Lajos: felfüggesztették Gál Roland dunaújvárosi képviselő párttagságát

Felfüggesztette a Fidesz Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát - közölte Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője pénteki lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre.

Azt mondta: Gál Roland tagságát felfüggesztették, és ha a bíróság elítéli őt, ezt véglegesítik, tehát "semmi közünk (...) ettől a pillanattól hozzá". Az ilyen esetekben ez a mechanizmus a Fideszben - tette hozzá Kósa Lajos.

Az index.hu egy helyi forrás értesülésére hivatkozva pénteken azt írta, hogy a dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is gyanúsítottja annak az emberölési ügynek, amelyről csütörtök este adott hírt a Tolna megyei rendőrség a honlapján. 

A helyi portál értesülése szerint az egyik érintett Gál Roland önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság korábbi elnöke. Az Index.hu arról írt, hogy a portál értesülését az önkormányzat egyik névtelenséget kérő képviselője megerősítette.

Csütörtök, 21:55 Mindenki tud mindent, sőt, mindent jobban...

Ottjártunkkor még úgy tűnt, hogy a környék lakói sem tudtak többet, mint a kocsmák bennfentesei.

Alapvetően senki nem tud semmit a Petőfi utcai rendőrségi nyomozásról és annak okairól – ha előveszem a jegyzetfüzetemet és kérdőn ránézek megszólított beszélgetőtársaimra.

De persze mindenki tud mindent, sőt, mindent sokkal jobban tudnak mindenki másnál...

Ahogyan ez lenni szokott.

A Petőfi utcában, a Magyar úton, illetve a környék vendéglátóipari műintézményeiben (foglalkozásunkat nem titkolva!) a következő, „halálbiztos", „fogalmad nincs, mennyire tuti", illetve „mindenki tudja, hogy miről van szó" kategóriájú mondatokra találtunk.

„Egy öregasszony a halott, akit a járda betonrétege alól bontottak ki.”

„Egy fiatal pár a halott, akit a kertben bebetonozva találtak meg, szemtanúk bejelentése alapján.”

„Ott rengeteg elegáns autó fordult meg, nap mint nap, rendszerint este felé, vagy kifejezetten éjjel. Biztosan kereskedtek valamivel.”

„Nem önkormányzati képviselő került előzetes letartóztatásba! Senkit nem tartóztattak le! Nincs itt semmiféle ügy!”

„Azt a házat az elmúlt két-három évben többször is felújították. Biztosan akkor betonozták oda be a halottat. A halottakat. A veszélyes árut.”

„Észrevetted, hogy csütörtökön egész délelőtt nem működtek a 20-as mobiltelefonok? Hát ez is azért volt, mert a rendőrök blokkolták a rendszert, nehogy az érintettek össze tudjanak beszélni!”

„Nem igaz, hogy azért nem működtek a mobiltelefonok, hogy az érintettek ne tudjanak összebeszélni! Ilyenkor a rendőrök inkább lehallgatják a telefonálókat!”

„A szomszéd ház eladó. Már majdnem megvették, de az érdeklődők most hirtelen visszaléptek a vásárlástól...”

Ehhez képest a szóban forgó Petőfi utcai háznál csütörtökön egy rendőrségi mikrobuszt láttunk, a magas deszkakerítéses ingatlan udvarán pedig egy nagy, fehér sátrat, körülötte helyszínelő rendőrök mozogtak. Az udvarban betondarabokkal megrakott talicskákat toltak munkások.

 

19:23 Előzetes letartóztatásba helyezték Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosokat

Csütörtökön is két fő kérdés tartotta lázban a város közvéleményét: mi történhetett a Petőfi utca 30. szám alatt található ingatlannál (?), és pontosan miért is vizsgálódnak ott immáron több napja a Tolna megyei rendőrök? Csütörtök este fontos információkat közölt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) lapunkkal: Egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt idén január 5-én nyomozást rendeltek el. Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.  Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Lapunk több – nem hivatalos forrásból úgy értesült – a fentebb említett G. R. monogramú férfi egy dunaújvárosi közszereplő. A rendőrök csütörtökön is nagy erőkkel vonultak a Petőfi utca 30. szám alatt található ingatlanhoz. Egy, a közelben lakó férfi munkatársunknak elmondta, információi szerint egy korábban betemetett pince feltárásán is dolgoztak a hatóság emberei.

Számos kérdés merült és merül fel továbbra is az üggyel kapcsolatban

Több éves hírlapíró múltra visszatekintve nem tapasztaltunk még rendőrségi ügyben olyan elzárkózást, mint most, amikor a Petőfi utcai ügy vizsgálatáról igyekeztünk konkrét, hiteles információt szerezni, levélben és telefonon megkeresni lehetőleg minden érintett hatóságot, szervezetet. Az alábbiakban az elmúlt másfél napi munkánk részleteit (mondhatni kulisszatitkait), az ügy fejleményeinek alakulását tárjuk olvasóink elé, szinte kronológiai sorrendben, egészen addig a pillanatig, amikor este megkapta szerkesztőségünk a tényszerű közleményt.

Délelőtt ismét megkerestük az ügyben eljáró Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét, Molnár Ágnest, aki a Petőfi utcai rendőrségi helyszínelés kezdő napján, február 10-én, szerdán annyit közölt: munkatársai nyomozati cselekményt hajtottak végre, amelyről a nyomozás érdekeire való tekintettel később adnak részletes tájékoztatást (ezt írtuk meg akkor).

Az alábbi kérdéseket tettük fel a szóvivőnek. Továbbra is a TMRFK kollégái helyszíneltek a Petőfi utcában? Információink szerint őrizetbe vételek is történtek az életellenes bűncselekménnyel összefüggésben – amelyben meg nem erősített hírek szerint egy dunaújvárosi közéleti szereplő, egy helyi önkormányzati képviselő is érintett lehet – ezt/ezeket meg tudják erősíteni? Valamint: Miért nem a területileg illetékes Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a nyomozást, az eljárást?

Molnár Ágnes ezekre válaszul délután még (!) az alábbi választ közölte lapunkkal: „Az Ön által kérdezett üggyel kapcsolatban az általunk korábban adott tájékoztatáson túlmenően egyéb információt jelenleg nem áll módunkban közölni. Megértését és türelmét köszönjük.”

Megkerestük a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, Kiss Z. Edward őrnagyot is még délelőtt. Tőle is azt szerettük volna megtudni – amit szinte mindenki furcsáll –, miért más megye dolgozik ezen az ügyön? – Mivel az eljárást Tolna megye folytatja le, ezért sem a nyomozásban, sem a kommunikációban nem vagyunk illetékesek. Emiatt nem tudok információkkal szolgálni – mondta a szóvivő.

A „megyeváltás” okai tehát ebben az esetben egyelőre nem ismertek. Találgatni vétek. Viszont faggatóztunk: általánosságban mi indokolja az ilyesmit? Rendőrségi forrásból megtudtuk, hogy legalább két olyan eset van, amikor egy ügyben nem a helyi, illetve a területileg illetékes megyei, hanem másik rendőr-főkapitányság jár el. Ilyen például az, amikor az érdekelt főkapitányság elfogult lehet – ebben az esetben az ORFK jelöli ki az eljáró szervet. Erre tökéletes példa Galambos Lajos ügye, ahol elfogultság merült fel, ezért már a nyomozást sem az egyébként helyileg illetékes Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, hanem a kijelölt Fejér megyeiek végzik. Szintén indokolja az „idegenmegyés” eljárást, ha a bűncselekmény adott megyében történik, de a szálak túlnyúlnak annak határain, így előbbi rendőri szerv folytatja a nyomozást.

Mivel számos, eddig (és továbbra is) senki által meg nem erősített, vagy cáfolt információ jelent meg arról, hogy egy helyi közgyűlési képviselő neve is felmerült a bűncselekménnyel kapcsolatban, feltettük kérdéseinket Pálfi-Németh Tündének, a dunaújvárosi önkormányzat sajtószóvivőjének is. Valóban rendőrségi előzetes letartóztatásban van-e a város egyik önkormányzati képviselője? Az önkormányzat kívánja-e ezeket a híreket hivatalosan „kommentálni”, megerősíteni, vagy cáfolni? A kérdéseinkre késő estig nem kaptunk választ.

Megkaptuk viszont este hét órakor a TMRFK közleményét, amit a címlapunkon olvashattak teljes terjedelmében, és amelyben egyebek mellett a következő áll: „Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.”

12:17 Ismét erős rendőri jelenlét a Petőfi utcában

A szerdai naphoz hasonlóan csütörtökön ismét nagy erőkkel vonultak ki a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Petőfi utca 30. szám alatt található ingatlanhoz.

Hivatalosan meg nem erősített információink szerint a nyomozati cselekményekkel kapcsolatban szerdán több személyt is előzetes letartóztatásba helyezett a rendőrség. Mint arról már korábban beszámoltunk, a DH több  forrásból úgy értesült, hogy életellenes bűncselekmény ügyében vizsgálódnak a hatóság emberei. A rendőrök először szerda hajnalban jelentek meg a Petőfi utcában található családi ház előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!