Rendőrségi

2012.03.22. 20:59

Félmilliárdot csalhattak ki álbalesetekkel a biztosítótól

Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az eddigi legnagyobb, félmilliárdos biztosítási csalássorozat ügyében - tudta meg az MTI Hírcentrum csütörtökön.

MTI

Az NNI összesen 114 ember, köztük hét orvos esetében javasolja a vádemelést az ügyészségnek, miután három évvel a nyomozás kezdete után befejezték a munkájukat a nyomozók, akik bűnszövetségben, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást.

Revák Kornélia, az NNI kiemelt főnyomozója az m1 Híradójában azt mondta, a közlekedési baleseteket Budapest külterületein rendezték meg, általában a késő esti órákban. Ezekben autó ütközött fának, vagy útpadkának, esetleg két autó ütközött össze, de volt olyan eset is, amikor két összetört autót vittek a közlekedési baleset helyszínére, ahol a törmeléket szétszórták és úgy állították be, mintha ott történt volna a baleset.

Az MTI Hírcentrum információi szerint a sofőrök egy-egy balesetért 100-400 ezer, de volt, hogy 1 millió forintot is kaptak, a sérültek pedig mindig utólag ültek be az összetört autóba és ott várták a mentőket. A kórházból saját felelősségükre távoztak, fél év múlva viszont maradandó károsodásról, vagy munkaképesség-csökkenésről szóló fiktív igazolásokat bemutatva kártérítési igényt jelentettek be a biztosítóknál.

Az adatok szerint 23 autóval 42 balesetet rendeztek meg, ezekben papíron nyolcvan személy sérül meg, a biztosítóktól pedig összesen félmilliárd forintot csaltak ki. A csalássorozat kitervelői 5-10, a végrehajtói 1-5 év börtönt is kaphatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!