Rendőrségi

2011.12.02. 10:20

Bundaügy: előzetesben Aczél Zoltán

A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte Aczél Zoltánt, a Siófok labdarúgócsapatának korábbi, a Haladás Sopron Bank jelenlegi vezetőedzőjét, aki ellen kötelességszegés és vesztegetés a vád. Czeglédy Csaba, az edző egyik jogi képviselője meg van győződve Aczél ártatlanságáról.

MTI

Az indoklás szerint a letartóztatásra az "összebeszélés és az elrejtőzés lehetősége" miatt került sor.
Aczél Zoltán - akit szerdán a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után állítottak elő - ügyvédei fellebbezéssel élnek, ennek elbírálásáról 10-14 napon belül döntenek majd. Az edző a Központi Nyomozó Főügyészség fogdájába kerül.
"Helyt adtak az ügyészségi indítványnak, de természetesen bejelentettük a fellebbezést - amit a védencünkkel együtt mi magunk is ki fogunk egészíteni -, amelyet tíz-tizennégy napon belül tárgyalnak, de természetesen addigi is bármikor szabadlábra helyezhetik, ha a nyomozati cselekmények azt indokolttá teszik, tehát például az általunk indítványozott szembesítés olyan eredménnyel zárul" - nyilatkozta az MTI-nek Lehóczky Dávid ügyvéd.
"Hárman-négyen dolgoztunk szinte egész éjjel, és egy nagyon részletes indítványt tettünk, mellékletekkel, és gyakorlatilag ezen mentünk most végig - tette hozzá  Czeglédy Csaba, az edző másik jogi képviselője. - Személy szerint meg vagyok győződve Aczél Zoltán ártatlanságáról. Örülök annak, hogy volt időnk részletes indítványt készíteni, és ezt át tudtuk beszélni az ügyészek előtt is. Öröm az ürömben, hogy a nyomozási bíró is érdemben áttekintette az ügyet, tehát nem futószalag szerint mentek az események."

Arra a kérdésre, hogy megkeresték-e védencüket a játékosok, vagy teljesen hamis a gyanú vele kapcsolatban, Czeglédy azt válaszolta, hogy Aczél Zoltán személyiségével ez nem összeegyeztethető. "Jelentette volna! Sokkal kisebb vétségért is tett ki játékost a csapatából, és aki vele dolgozott, az ezt pontosan tudja." 
Az ügyvéd szerint az előzetes letartóztatás "előrehozott büntetés" is, ugyanis "egy edző, aki harminc napig előzetesben ül, nehezen tud dolgozni."

Az ügyvédek hozzátették: az ügyészség nem nyilatkozott minden kérdésben. Most a meghallgatáson is kiderült, hogy lehetnek olyan iratok, amelyek szerintük megalapozhatnak gyanút, de ezt a védők nem tudják egészen pontosan megítélni.
Aczél Zoltán az ügyvédein keresztül engedélyezte a médiának, hogy a felvételeken takarás nélkül mutassák az arcát, illetve a cikkekben leírják a teljes nevét, mert mint fogalmazott, semmi takargatnivalója nincs.
Az ügyben keletkezett, és a védőügyvédek rendelkezésére álló nyomozati iratokat  - például Aczél Zoltán vallomását - a haladas.nyugat.hu internetes oldalon hamarosan publikálni fogják.


Ügyvédje szerint nem állnak meg az Aczél ellen felhozott vádak

Czeglédy Csaba, Aczél Zoltán ügyvédje szerint a védence ellen "felhozott vádak nem állhatnak meg". Az edző - aki ellen  kötelességszegés és vesztegetés a vád - esetleges előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a  Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Az ügyvéd szerint Aczéllal kapcsolatban soha nem vetődött fel a sportszerűtlengés. 
"Aztán két futballista mégis úgy határozott, hogy Acél Zoltánt belekeveri egy olyan +kabátlopási+ ügybe, amelyből nem lehet jól kijönni. A vád szerint Aczél Zoltán is tudott, sőt aktív résztvevője volt annak, hogy a Siófok ne jusson be a Magyar Kupa fináléjába, illetve, hogy essen ki a honi élvonalból." - áll az ügyvéd pénteki sajtóközleményében.

Czeglédy Csaba szerint az a vád, hogy Aczél "vesztes" összeállításban küldte pályára csapatát, egyszerűen nem igaz, ugyanis a Siófok szinte ugyanazzal a kezdőcsapatával játszott mind a Magyar Kupa, mind pedig az NB I-es meccseken.    

A közlemény kiemeli, hogy a vád szerint a Siófoknak a Zalaegerszeg elleni meccs előtt már nem volt esélye az élvonalbeli tagságának meghosszabbítására. Czeglédy szerint ez sem fedi a valóságot, ugyanis abban az esetben, ha a Siófok megnyerte volna utolsó két bajnokiját, a Nyíregyháza vagy a Kispest pedig elvesztette volna azokat, úgy pontazonosság miatt - mivel több győztes mérkőzésük lett volna a sárga-kékeknek - a Siófok maradt volna benn az NB I-ben.
   
A sajtóközlemény szerint Aczélnak a pénz miatt sem állhatott szándékában búcsúzni az élvonalból,
mert "egy győztes meccsért 100 ezer forintot kapott volna. Volna, ha a csapat kivívja a bennmaradást. A tréner tehát emiatt is ellenérdekelt volt abban, hogy a csapat búcsúzzon a legmagasabb osztálytól."
   
Az OTP Bank Ligában érdekelt Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét szerdán azért állították elő Székesfehérváron, mert a vádak szerint még 2009-ben, a Siófok trénereként a Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő, illetve a ZTE-Siófok bajnoki előtt elfogadta két játékosa, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában. A vád szerint Aczél, tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a ZTE elleni meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót. A Honvéd elleni összecsapásra az elkövetői kör Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!