Rendőrségi

2010.02.20. 17:46

Ausztriai buszbaleset - A hólánc sem segített volna?

Ha lett volna hólánca, akkor is megcsúszott volna az Ausztriában szombaton balesetet szenvedett magyar busz a Contibus egyik vezetője szerint, aki az MTI-nek azt mondta, hogy az osztrák hatóságok a hibásak, mert nem takarították le a nagyon jeges útszakaszt.

MTI

Gógán Attila a baleset helyszínéről nyilatkozva az MTI-nek elmondta: a busz lassan, szinte lépésben haladt. Szerinte az osztrák hatóságok a hibásak, mivel az útszakasz teljesen jeges volt, nem volt letisztítva.

A balesetben osztrák jelentések szerint hárman súlyosan, 29-en könnyebben megsérültek Karintia tartományban.

"Ha a az összes keréken hólánc lett volna, akkor is lecsúszott volna itt, annyira tiszta jég itt minden" - fogalmazott a Contibus egyik vezetője, megjegyezve, hogy azóta felsózták az utat.

Szerinte akkor kötelező feltenni a hóláncot, ha azt az útviszonyok megkövetelik, de egészen addig a szakaszig az út járható volt, az a kanyar volt lejegesedve.

Gógán Attila azt mondta: a rendőrök visszavitték a gépkocsivezetőt a helyszínre, az autóbuszt elszállítják, tachográfját, vagyis a fekete dobozát kiértékelik, megállapítják, hogy mekkora sebességgel haladt.

Hozzátette: azt a tájékoztatást kapták a hatóságoktól, hogy vasárnap megvizsgálják az autóbuszt, amit hétfőn szállíthatnak haza.

A cégvezető elmondta: a sofőr 12 éve dolgozik a cégnek, és már előtte is emeletes buszokat vezetett. Az ország egyik legtapasztaltabb gépkocsivezetője, húsz éve jár autóbusszal, legkevesebb 15 éve emeletes buszt vezet - tette hozzá. 

Kitért arra, hogy a busz másfél éves és teljesen kifogástalan műszaki állapotban volt.

Polacskó Dániel, a sítábor szervezője korábban az MTI-nek azt mondta: három diákot tartanak bent megfigyelésre ausztriai kórházakban a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium Ausztriában szombaton buszbalesetet szenvedett utasai közül; osztrák jelentések szerint a balestben hárman súlyosan, 29-en könnyebben megsérültek.

Polacskó szerint azonban nincsenek súlyos sérültek. 

A sítábor szervezője kérdésre elismerte: hólánc valóban nem volt a buszon, de a sofőr, aki húsz éve emeletes buszt vezet, úgy ítélte meg a reggeli induláskor, hogy erre nincs szükség. Hozzátette: az utolsó útszakasz, egy ötszáz méteres meredek lejtő teljesen jeges volt, erre mondták az osztrák rendőrök, meg kell vizsgálni, hogy a legveszélyesebb útszakasz miért nem volt tisztítva. Megjegyezte: amikor két-három órával később jöttek vissza ugyanazon az útszakaszon, akkor már le volt takarítva.

Polacskó Dániel azt nem kívánta megnevezni, hogy melyik utazási iroda szervezte a síutat, illetve azt, hogy az iroda melyik busztársaságtól bérelte a járművet. A csoport egyébként 85 fős, 61 gyerek, 20 öregdiák és négy kísérő utazott ki.

A sítábor szervezője kitért arra, hogy már reggel elindult értük a cserebusz, majd miután a gyerekekkel pszichológus beszélgetett, kiderült, hogy nem szívesen ülnének emeletes buszra. Így - folytatta - Székesfehérváron visszafordították, és két buszt küldenek helyette.

Polacskó Dániel azt mondta: a sítábort folytatják, szerdáig maradnak, a pszichológusok is azt ajánlották, hogy "ha leesik valaki a lóról, akkor vissza kell ülni", a gyerekeknek a sokk feldolgozása úgy a legkönnyebb, ha egy minél jobb hangulatú tábort tartanak.

A tartományi rendőrség az MTI-hez eljuttatott közleményében annyit közölt, hogy a szóban forgó útszakaszon egy emeletes magyar busz a csúszós útviszonyok miatt egy éles jobbkanyarban áttért az út bal oldalára és az árokba csúszott. A busz vezetője - egy 39 éves magyar férfi - nem fogyasztott alkoholt. Brigitte Lindermuth rendőrségi szóvivő az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a buszon nem volt hólánc, pedig az az adott útviszonyok mellett kötelező lett volna. A sofőr ellen a rendőrség várhatóan feljelentést tesz gondatlanság miatt.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!