Rendőrségi

2009.11.25. 03:26

A piros, az a tilos

Dunaújváros - Sokan nem is tudják, hogy a piros lámpán történő áthajtás is az objektív felelősség körébe tartozik. Akit ilyen szabályszegésen kapnak, és rögzítenek is, százezer forintot fizet.

nincs nev

Dunaújvárosban is rendszeresen ellenőrzik a jelzőlámpás átkelőket, így tettek kedden délután is az Építők útja, Vasmű út és az Eszperantó út kereszteződésében is. Az ok, amiért fokozottabban foglalkoznak ezzel a problémával a kapitányságon az az, hogy a közelmúltban több baleset is történt emiatt.

- Megvannak azok a helyek, ahol rendszeresen áthajtanak a piroson a közlekedők. A mostani helyszín mellett ilyen a Béke téri, vagy az Aranyvölgyi úti csomópont is. Kamerával vesszük a forgalmat, a felvételen természetesen rögzítjük a rendszámot is, és aki a tilos jelzés ellenére áthajt, az bizony számíthat a közigazgatási bírságra. Ez ebben az esetben százezer forintot ér, az erről szóló értesítést a videó alapján küldik ki az üzembentartónak. Aki pedig indokolatlanul megy át a sárga jelzésen, azaz még biztonságosan meg tudna állni, de nem teszi, az is ötvenezer forintos tételre készülhet - részletezte Fekete Mihály őrnagy, a közlekedésrendészeti osztály vezetője.

A napokban egy óra alatt tizennégyen döngettek át a tilos jelzésen, ez a termés majdnem összejött tegnap is. Ekkor ugyanennyi idő alatt tizenketten - közöttük egy autóbusz - nem vették figyelembe a jelzőlámpát. Volt olyan, hogy már régen égett a piros fény, de egymást szorosan követve, ketten is átviharzottak - nem ötvenes tempóval - a kereszteződésen.

- Amikor a tilosban parkolók ellen felléptünk, annak is híre ment. A kórház előtt sem állnak annyian. Remélem ennek is hasonló foganatja lesz - tette hozzá az őrnagy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!