Rendőrségi

2007.09.15. 02:29

A drogdíler peches napja

Dunaújváros (gp) - Nem lesz a szerencseszáma a tizenhármas annak az öt dunaújvárosi fiatalnak, akiket ezen napon fogtak el - kábítószerrel való visszaélés miatt.

Gallai Péter

Egy húszéves fiatal férfit akartak igazoltatni csütörtökön a rendőrök a városban, ám ő a felszólítás után megijedt, és megpróbált elmenekülni a közegek elől. Akciója nem járt sikerrel - a járőrök, miután elfogták, átvizsgálták ruházatát, amely- ben növényi törmelékeket találtak. Ennek nyomán a helybéli és a székesfehérvári nyomozók házkutatást tartottak a fiatalember Gábor Áron utcai otthonában.

Javában zajlott a munka a második emeleti lakásban, amikor csengettek - az ajtóban négy fiatal állt, akik éppen kábítószerért jöttek a terjesztőhöz. Mint kiderült: a drogdíler előzetesen leadta kuncsaftjainak a jelzést, hogy mikor érkezhetnek az anyagért, csak azt nem kalkulálta bele a tervébe, hogy időközben elfogják. Erről már nem tudta értesíteni a gyanútlan vásárlókat, akiknek - megdöbbenésükre - a rendőrök nyitottak ajtót.

A házkutatás során hétszázötven gramm marihuánát találtak meg és foglaltak le a nyomozók. A négy - tizenkilenc és huszonegy év közötti - dunaújvárosi fiatal vásárlót szintén gyanúsítotként hallgatták ki.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az öt gyanúsított közül ketten a bűncselekmény bűntetti, míg hárman a bűncselekmény vétségi alakzatát valósították meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!