Rendőrségi

2014.03.12. 15:10

Visszakapta az ellopott fényképezőgépet az iskola

Befejezte a nyomozást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és bíróság elé állítást javasolt a 19 éves férfivel szemben, aki három hét alatt kétszer is lopási szándékkal ment be egy dunaújvárosi intézménybe.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra 2014. február 15-én érkezett bejelentés, mely szerint 2014. február 14-én az egyik Dunaújvárosban található iskolából egy fényképezőgépet és egy memóriakártyát loptak el. A bejelentő elmondta a rendőröknek azt is, hogy felfedezte, hogy az ellopott készüléküket valaki az interneten árulja.

A nyomozók még azon a napon elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki M. Dávid helyi lakost. Kihallgatását követően a rendőrök házkutatást tartottak a lakásában, ahol lefoglalták majd az iskolának visszaadták az ellopott fényképezőgépet.

A fiatal tolvaj azt is elismerte, hogy  2014. január 27-én is megkísérelt lopni az intézményből, akkor azonban megszólalt a riasztó, ami megzavarta, ezért elmenekült a helyszínről.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 20 nap alatt befejezte a nyomozást és lopás vétség, valamint lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bíróság elé állítást javasolt az illetékes ügyészségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!