Rendőrségi

2012.05.02. 15:49

Fémet akartak lopni, de lebuktak a fiatalok

Pusztaszabolcs - Egy családi ház udvaráról akart fém tárgyakat lopni négy fiatal, ám egy szomszédnak köszönhetően lefülelték őket.

duol.hu

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletére hétfőn este érkezett bejelentés arról, hogy Pusztaszabolcson, a Velencei út egyik családi házának udvaráról négy személy fém tárgyakat pakol ki az utcára. A bejelentést az egyik szomszéd tette, aki személyleírást is tudott adni az egyik elkövetőről, akit ez alapján a rendőrök a közelben elfogtak. Zsebéből egy csavarhúzó és egy univerzális kulcs került elő. Három társát ezt követően azonosították be. Őket lakásukról állították elő a rendőrök.

Mint kiderült, a telken lévő mintegy 15 000 forintot érő vasanyagot próbálták meg eltulajdonítani, de elfogásuk miatt ez meghiúsult. 

A 22 és a 19 éves férfiakat, valamint a 14 és a 13 éves fiúkat a rendőrök a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a két felnőtt korú, valamint a fiatalkorú személyt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók a lopással kapcsolatban, illetve gyermekkorú társuk elszámoltatása is megtörtént - tudtuk meg szerdán Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivőtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!