Rendőrségi

2011.11.09. 10:56

Rendőrség: öngyilkos lett a Véderő volt parancsnoka

Befejeződött Eszes Tamás holttestének az igazságügyi orvosszakértői vizsgálata, ami idegenkezűséget állapított meg, tudta meg a Blikk belügyi forrásból. A rendőrség szerda délelőtt az MTI-nek cáfolta az információt.

MTI

Amennyiben a boncolás során valóban idegenkezűséget állapított meg az orvosszakértő, az azt jelenti, hogy Eszes nem öngyilkos lett, mint ahogy az elterjed, hanem valakik megölték. A felakasztott holttestét  november 3-án a gyöngyöspatai házának a fészerében találták meg.

Kedden a rendőrség nem cáfolta a Blikk információit. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Soltész Bálint százados kérdésünkre elmondta: amíg a szakértői vizsgálat jegyzőkönyvét nem kapják meg, addig hivatalosan nem mondanak semmit.

A rendőrség még e hétre ígért részletes tájékoztatást az ügyről, így arról is, hogy a vizsgálat milyen irányban folytatódik tovább. Szakértők szerint ismeretlen tettes(ek) ellen emberölés miatt nyomozhatnak majd.

Rendőrség: öngyilkos lett a Véderő volt parancsnoka

Öngyilkosság okozta a Véderő elnevezésű szervezet volt vezetőjének, Eszes Tamásnak a halálát - közölte szerdán az MTI-vel a rendőrség.

 "A lefolytatott helyszíni szemle, valamint az igazságügyi-orvosszakértői vélemény alapján egyértelműen kizárható az idegenkezűség, Eszes Tamás önkezével vetett véget életének" - írta közleményében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A rendőrség az eljárás során vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy 2011. november 3-án a késő délutáni órákban érkezett állampolgári bejelentés, amely szerint gyöngyöspatai otthonában holtan találták Eszes Tamást. Egyben cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a férfi halálával kapcsolatban bármilyen vizsgálat idegenkezűséget állapított volna meg.

Az MTI akkor úgy értesült, hogy Eszes - aki azzal vált ismertté, hogy harci tábort szervezett a falu határában, a helyi romatelep szomszédságában, majd sikertelenül pályázott a falu polgármesteri posztjára - felakasztotta magát. Helyszíni információk szerint a férfinak magánéleti és anyagi gondjai is voltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!