Rendőrségi

2011.11.16. 13:30

Előzetesben marad a 14 ember halálát okozó sofőr

Hiába kérte a szabadlábra helyezését, továbbra is előzetes letartóztatásban marad az a román kamionsofőr, aki a gyanú szerint az M43-as autópályán október végén történt, tizennégy halálos áldozatot követelő balesetet okozta.

MTI

Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese szerdán az MTI-vel azt közölte: a gyanúsított a jogerős végzés következtében december 3-ig előzetes letartóztatásban marad, azt követően a Szegedi Városi Ügyészség indítványozhatja az előzetes letartóztatásának a meghosszabbítását.

A szóvivő kitért arra, hogy a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban a Szegedi Városi Bíróság az érintett kamion vezetőjének - a román állampolgárságú M. Ovidiu gyanúsítottnak - az előzetes letartóztatását 2011. november 3-án rendelte el. A végzés ellen a gyanúsított szabadlábra helyezése érdekében a gyanúsított és védője is fellebbezett.

A Csongrád Megyei Bíróság másodfokú tanácsa a fellebbezéseket alaptalannak ítélte és az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta azzal, hogy megállapította, a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől alappal lehet tartani, azonban nem áll fenn a büntetőeljárás megnehezítésének vagy meghiúsításának veszélye.

Október 31-re virradó éjszaka egy Szeged felé tartó, faanyagot szállító román kamion átszakította az M43-as autópálya szalagkorlátját, az oldalára borult, és az ellenkező irányba vezető pályatesten frontálisan összeütközött egy Makó felé haladó, szintén román kisbusszal. Mindkét jármű lesodródott az útról és felborult.

A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, köztük egy 6 éves kislány és egy 8 éves kisfiú. A roncsból a tűzoltók egy túlélőt tudtak kiemelni - a gyermekek édesapját -, ő életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kamion sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A baleset halálos áldozatai valamennyien román állampolgárok: Giurgiu megyéből, Alexandria városából, Neamt megyéből, Clejani településről, illetve Arges megyéből valók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!