Rendőrségi

2011.08.25. 10:40

Elásott emberek: 3 csepelei eljárásban vizsgálódnak

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kezdeményezte a Csepelen kihantolt holttestek ügyéhez kapcsolódó emberölési ügyben meggyanúsított férfi előzetes letartóztatását – közölte az NNI életvédelmi osztályának vezetője csütörtökön Budapesten.

MTI

Deme Tamás a sajtótájékoztatón elmondta, három eljárásban vizsgálódnak, valamennyi a Csepel-sziget egy bizonyos területéhez kapcsolódik. "Személy elleni erőszakos bűncselekményekről van szó, és személyi összefüggés is van köztük, ugyanakkor egyelőre külön ügyként kezelik azokat" - tette hozzá az őrnagy.
   
Az első eljárás egy rablás, amelynek három gyanúsítottja van, a második az augusztus 11-én kihantolt négy holttest ügye, a harmadik pedig egy diósdi férfi meggyilkolása, akinek a holttestét még nem találták meg. Az utóbbi emberöléssel meggyanúsított Cs. János előzetes letartóztatását kezdeményezte a nyomozó iroda.
   
Deme Tamás a rablással összefüggésben elmondta: a három gyanúsított – N. Alexander, B. József és a fiatalkorú B. Amanda – augusztus 3-án csalta el a sértettet csepeli lakásáról, majd egy erdős területen bántalmazni kezdték és kötelet dobtak a nyakára. A sértett többször elvesztette eszméletét, majd amikor magához tért, kezét és lábát megkötözték. A bántalmazás közben a tettesek ellopták értékeit és bankkártyája kódját követelték tőle. Azzal  fenyegették, ha nem tudnak pénzt levenni a számlájáról, visszamennek és megölik.
   
A gyanúsítottak távozása után a gödörbe vetett férfinek sikerült kimásznia, megszabadult a kötelektől és  kimenekült az erdőből. A segítséget kérő sértett később a csepeli rendőröknek megpróbálta megmutatni a helyszínt, útközben összetalálkoztak B. Józseffel, akit a férfi felismert és a rendőrök elfogták.
   
A nyomozók azonosították a másik két gyanúsítottat is, akiket egy nappal később, ugyancsak Csepelen fogtak el. A három, azóta előzetes letartóztatásban levő gyanúsított vallomást tett, volt aki részben, más bővebben, de valamennyien elismerték a bűncselekményt.
   
Deme Tamás szerint az ügy vizsgálata során – tanúk, gyanúsítottak meghallgatása és adatgyűjtés révén – derült fény a két sokkal súlyosabb bűncselekményre. Erről bővebben az MTI kérdésére sem beszélt, ahogy a nyomozás érdekeire hivatkozva a bűnügyek pontos részleteiről sem.
   
A második ügyről annyit mondott: arról sikerült információt szerezniük, hogy valamikor több hónappal ezelőtt a Csepel-szigeti eperföldek mögötti erdős területen holttesteket rejtettek el. Augusztus 11-én négy holttestet
hantolták ki, azonosításuk, illetve haláluk okának vizsgálata még tart. Az őrnagy azt mondta: az ügyben "határos időn belül" várható a szakértői vizsgálat eredménye.
   
A harmadik eljárás egy diósdi férfi egy évvel ezelőtti meggyilkolásával függ össze. A különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekménnyel Cs. János budapesti férfit gyanúsítják. Az áldozat holtteste még nem került elő.
   
Arra a kérdésre, hogy a rendőrségi tájékoztatás korábban hét gyanúsítottról szólt, Deme Tamás azt mondta: további három gyanúsított esetében más hatóság jár el más eljárásban, amelyek feltehetően összefüggnek ezekkel az ügyekkel. Azokra a kérdésekre, amelyek az elkövetők hajléktalan voltát firtatták, Deme Tamás azt mondta: ez nem tárgya a nyomozásnak, ők ezt nem vizsgálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!