Púder Nélkül

2014.11.12. 16:35

Fóbiából szenvedélyes szerelem lett a festett üveg

Dunaújváros - A sokáig üvegfóbiával küzdő egykori nyomdász szabadidejében az üvegfestés megszállottja. Tőke Katalinnal, a Dunaújvárosi Hírlap digitális szerkesztőjével a születésnapján ültünk le beszélgetni.

Szente Tünde

Ráadásul Kati egy Márton-napi partit hagyott félbe az interjú kedvéért, hogy meséljen szenvedélyéről, amelyben kreativitását kiélheti. Az eredeti szakmáját tekintve nyomdász, később tipográfiai végzettségű hölgy több helytörténeti tárgyú kiadvány nyomdai előkészítője, már pályája elején is festegetett:

- Mindig különleges technikákat kerestem, például nyomdafestékkel készítettem tájképeket, ráadásul ecset helyett az ujjamat használtam, rengeteg ujjlenyomat volt rajtuk, így aláírni sem kellett őket - mondja tréfásan.

- A festés és a rajzolás készségét édesapámtól, Tőke Tamástól örököltem, aki kirakatrendező dekoratőrként dolgozott, mellette a Vasas Néptáncegyüttesben táncolt. Egy idő után az életem úgy hozta, hogy el kellett gondolkoznom azon, melyek azok a képességeim, amik kenyérkeresetre is alkalmasak. Szerencsére azért volt néhány, végül is a festésnél maradtam, de már nem papírra, hanem a fény játékát is kihasználva, üvegre. A választásomban szerepet játszott, hogy megörököltem édesapám Táncsics Mihály utcai műhelyét, és az is, hogy könnyebben jutok újrahasznosított sík- és térbeli üvegekhez, amelyek korlátlan lehetőséget kínálnak. A témáim vegyesek, többnyire az ősz meleg, sárga és vörös színeivel dolgozom, aminek magyarázata vélhetően a mentalitásomban keresendő. Újabban az arab, az egyiptomi és a kínai kultúra formáit festem.

Kati előveszi néhány alkotását, s a képeken mindjárt feltűnnek a különleges keretmegoldások, náddal kisebb fadarabokkal, amiről elárulja: Újabban abban gondolkodom, hogyan kombinálható az üveg a kovácsoltvassal. Most tanultam meg az üveg fúrásának technikáját.

Ennek illusztrálására szebbnél szebb festett üvegmedálokat mutat. Az ajándéktárgyak első darabjait a baráti társaság tagjainál tesztelte, persze a siker nem maradt el. Mivel rendkívül vizuális alkat, nem ritkán egy fotó, egy kép inspirálja alkotásra, és véletlenül sem festi meg kétszer ugyanazt. Szintén izgalmas kísérletnek bizonyul a kínai selyemfestészet üvegképpé transzformálása a lá Tőke Kati módjára. Egy érdekes portré továbbgondolásra készteti, már, mint fekete vonalrajz kerül új gazdához.

A beszélgetés végén elmeséli, azt a két történetet, amikor nyomdászként testközelben robbant fel előtte egy-egy hatalmas üvegtábla. Akkor olyan sokk érte, hogy évekig sírógörcsöt kapott, ha eltört egy üveg, vagy például kitörött egy ablak. Innentől kezdve igazi kalandnak számít az a terve, hogy ötvenedik születésnapját egy önálló kiállítással ünnepli meg. Addig is siet vissza kisfia, Kristóf és barátai partijára, ahol bizonyára előkerülnek Tőke Katalin meglepetés ajándékai, mi másból, természetesen festett üvegből.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!