Púder Nélkül

2017.05.25. 10:15

A távolság nem akadály, ha virágot szeretnénk küldeni (x)

Ma már egyre többször hallani, hogy családtagok, gyerekkori barátok, sőt még munkatársak is elköltöznek, hiszen az ország másik pontján próbálnak meg új életet kezdeni.

Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden kapcsolatot meg kell szakítani velük, hiszen bármilyen ünnepi alkalom kapcsán küldhetünk virágot.

A virágcsokor maga, nem tud ma már akkora örömet okozni, hiszen egy munkahelyi ünnepi buliban megszokott, hogy az ünnepelt csokrot kap. Viszont ha ezt a csokrot nem mi adjuk, hanem küldjük az tényleg meglepetés lesz. Amikor az ünnepelt egy névtelen csokrot kap és csak egy kis papír utal arra, hogy ki küldte, az bizony nagyon nagy boldogsággal fogja eltölteni. A tőlünk távol élőket sem kell elhanyagolnunk, hiszen ma már az a pár száz kilométer sem akadály, hogy meglepetésünk célba érjen. Számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy a virágunk abban a formában érkezzen meg, amilyenben mi gondoljuk.

Lehetőség van csokrot vagy akár cserepes virágot küldeni, hiszen ma egyre divatosabb, ha szépen feldíszített cserépben elhelyezett virágot küldünk. Sokan nem kedvelik a vágott virágot, hiszen azok elég gyorsan elhervadnak. Egy cserepes virág azonban nagyon sokáig emlékeztet majd a küldőjére. Ha szépen locsolják, és megfelelő ápolásban részesül, akkor akár évekig is emlékezhetnek ránk azok, akiknek a meglepetést okoztuk.

Akik nem rendelkeznek kellő szabadidővel számtalan előre elkészített és szépen feldíszített csokor közül is válogathatnak, így talán még gyorsabban alakulhat a virágküldés. Ma már az interneten keresztül is nagyon egyszerűen el lehet indítani a virágok megrendelését és nagyon egyszerűen lehet rendezni a kifizetését is. Nincsen már másra szükség, mint a pontos címre, hogy hová szeretnénk küldeni a csokrunkat.

Egy születésnapról vagy egy névnapról nem feltétlenül szükséges személyesen is megemlékeznünk, főleg akkor, ha a távolság akadály. Elég, ha meglepetést okozunk a kiszemelt vagy gondosan kiválogatott virágokkal. Még arra is lehetőség nyílik, hogy meghatározzuk, melyik napszakban kerüljön kiszállításra a csokrunk.

Sokan reggel rohannak a munkahelyükre és már az ajtóban a mi illatos virágcsokrunk fogadhatja őt. Arra is lehetőség van, hogy napközben a munkahelyre érkezzen a virág, így talán még a munkahelyi rutinból is pár másodpercre kiragadhatjuk az ünnepeltet. Természetesen nyilvános helyre is kérhetjük a csokrot, így akár még nagyobb boldogságot okozhatunk. A lényeg, hogy a címzett elérhető legyen és át tudja venni a csokrát.

Virágcsokrot még a kisebbek nevében is lehet küldeni, így akár egy meghívást is méltón megünnepelhetünk a gyerekekkel. Amikor a kicsik éppen egy játszóházas bulin vesznek részt és egyszer csak megérkezik a gyönyörű és illatos virágcsokor feladó nélkül egy gondosan elrejtett üzenettel, az biztosan a legnagyobb örömet fogja okozni.

Ne feledkezzünk meg a kicsikről akkor sem, amikor már óvodás korban az első szerelemmel találkoznak. Ilyen esetekben is bátran küldjünk a kicsik nevében virágot. Biztosak lehetünk abban, hogy nem csak a fogadó fél, hanem a küldő fél is elégedett lesz a virágcsokorral illetve az okozott meglepetéssel.

Láthatjuk, hogy virágcsokrot számtalan alkalomból lehet küldeni, de nem szabad megfeledkezni a házassági évfordulókról, a ballagásokról, amely lehet óvodás vagy akár iskolás is, emlékezzünk meg szeretteinkre névnapjukon is, de egy jó bizonyítványért is küldhetünk csokrot. Számtalan olyan alkalom adódik mindenki életében, amikor biztosan kellemes pillanatokat élhet át, egy virágcsokornak köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!