Púder Nélkül

2012.06.29. 07:46

Bőrünk mindenre emlékszik!

Nem élhetünk nélküle, ám ha túlzásokba esünk, akár meg is ölhet bennünket. A nap sugarai ugyanis évről évre egyre égetőbbek, így, különösen nyáron, elengedhetetlen a külső-belső védekezés.

Varga Lívia

- Nem lehet elégszer elmondani, mennyire fontos bőrünk védelme - szögezi le Beledi Istvánné, egy zalaegeszegi gyógyszertár vezetője, hozzátéve: amennyiben tehetjük, 11 és 15 óra közt ne menjünk a napra, és feltétlenül óvjuk bőrünket fényvédőkkel. - Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy a tűző napon sokat tartózkodók közül azok körében gyakoribb a rosszindulatú bőrelváltozás, akik nem védik bőrüket. Fontos továbbá, hogy az anyajegyeket rendszeresen ellenőriztessük, akkor is, ha nem tapasztalunk különösebb elváltozást, ugyanis, amikor nőni kezdenek, már áttétet képezhetnek.

Beledi Istvánné még emlékszik azokra az időkre, amikor a patikában készítették a különféle napolajakat, egyebek mellett kamillakivonat felhasználásával, egy időben pedig nagy sláger volt a kakaóvaj, amit még ma is keresnek a vásárlók, igaz, ez már nem óv eléggé. A bőrvédelem területén keresve a legjobb hatóanyagot, amely megakadályozza, hogy bejusson a bőrbe a káros UVA, UVB sugárzás , az elmúlt húsz évben komoly kutatások folytak. Ebben, mint a szakember fogalmaz, jelenleg a franciák járnak az élen, ám szinte minden, a kozmetikai iparban tevékenykedő cégnek vannak már fényvédői, a magyar gyógyszergyárak azonban ezen a területen nem kutatnak. A különféle termékek közt persze vannak minőségbeli különbségek, de a legolcsóbb naptej is jobb a semminél, hangsúlyozza a patikavezető.

 

 

- Vannak komplett napvédő családok, sokféle, az EU-szabványoknak megfelelő fényvédő faktorral, külön gyerekeknek és felnőtteknek, zsíros és száraz, normál és érzékeny bőrre, testre és arcra, s a felsorolás még sokáig folytatható lenne - mondja Beledi Istvánné. - És vannak olyan termékek, amelyekhez napozás utáni bőrnyugtató készítményt is csomagolnak, sőt, ma már léteznek olyan órák, amelyek azt mérik, mennyire erős a káros sugárzás.

A fényvédőket azonban nemcsak akkor kell használni, ha kifekszünk napozni, az érzékeny bőrűek már az első áprilisi napsugarak földet érésekor el kell kezdjék kenni magukat. Számunkra nem nyújt védelmet a szűrt fény, az árnyék sem. És, bár sokan azt hiszik, a leégéstől a barna bőr sem óv meg, tehát akkor se feledkezzünk meg a védelemről, ha már csokira sülve lógatjuk a lábunkat a vízparton. Már csak azért sem, mert a bőrünk mindenre emlékszik...

- Érzékeny bőr esetén és nyaralás előtt tanácsos belsőleg is óvni a hámréteget, amelyet antioxidáns vegyületet, A, E, C vitamint, ž-karotint tartalmazó tablettákkal készíthetünk fel a napozásra. Ezek szedését az intenzív napkúra előtt egy héttel tanácsos elkezdeni - mondja Beledi Istvánné.

Aki pedig nem bírja a napot, használjon önbarnítót, vagy gondoljon arra: Nicole Kidman például fehér bőrrel is gyönyörű...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!