Púder Nélkül

2011.11.18. 06:03

Válik Demi Moore és Ashton Kutcher

Demi Moore csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy elválik Ashton Kutchertől. "Nagyon szomorúan és nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy véget vetek az Ashtonnal megkötött, hat éve tartó házasságomnak" - hangzott a 49 éves színésznő által kiadott közlemény.

MTI

  "Nőként, anyaként és feleségként bizonyos értékeket és fogadalmakat szentnek tartok és úgy döntöttem, hogy ebben a szellemben kívánom folytatni az életemet. A mostani időszak próbára tesz engem és a családomat, ezért ugyanolyan együttérzést és diszkréciót kérek, amely mindenkinek kijár, aki hasonló helyzetbe került" - fogalmazott Demi Moore.
   
"Örökké nagy becsben fogom tartani azt az időt, amit Demivel töltöttem el. A házasság a világ egyik legnehezebb dolga, amely sajnos néha kudarcot vall" - írta csütörtökön a Twitteres mikroblogjában a 33 éves Ashton Kutcher, a Két pasi meg egy kicsi tévésorozat sztárja.
   
Moore és Kutcher 2003-ban kezdett el találkozgatni és 2005-ben házasodott össze. A pár a nemzetközi szex-rabszolgaság elleni küzdelem támogatására létrehozta a Demi & Ashton alapítványt.
   
Kutchernek ez volt az első házassága, Moore-nak pedig a harmadik: korábban Freddy Moore rock-zenész, majd Bruce Willis akcióhős felesége volt.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!