Púder Nélkül

2011.08.20. 04:55

Körmenden járt Európa főboszorkánya

Szabó Erika, a Fehér Mágia Nagyasszonya és Európa főboszorkánya múlt hétvégén a Rába-parti kisvárosban járt. Múltba és a jövőbe látó képességével sokakat elvarázsolt.

PLT

Szabó Erika 2002-ben elnyerte Magyarország főboszorkánya címet. Két évvel később megpróbálták elhódítani tőle , ám megvédte. Rangosabb elismerést is szerzett, 2005 decemberében Amszterdamban a Magnum Arcadum rend tagjává, a Fehér Mágia Nagyasszonya és Európa főboszorkányává választották. A megmérettetésen 36 országból 127 boszorkány vett részt, napokon keresztül versengtek egymással. A versenyeken a jóslás mellett a boszorkányoknak meg kellett mérkőzniük rontáslevételben,  bájital készítésében. Emellett  érteniük kellett az asztrológiához és az anatómiához is.
 
- Ötven éve vagyok boszorkány, a képességemre ötéves koromban derült fény - mondja Szabó Erika. - Ez egy születési adottság. Elsősorban sorselemzéssel foglalkozom, de segítek a szerelmi és párkacsolati problémák megoldásában is. Érdekel a számmisztika, a horoszkópírás, s tanultam grafológiát is. A hozzám fordulók hatvan százaléka általában karrierrel és munkával kapcsolatos kérdésekre vár választ, de szerelemmel kapcsolatban is sokan tesznek fel kérdéseket. Polgári peres ügyekben is kérnek segítséget, s lakáseladás miatt is sokan keresnek.

A hozzá fordulóknak először múltjukról, gyermekkorukról beszél, majd a jelen következik, végül pedig a jövendőjükbe avatja be őket. Sokszor keresik fel olyanok, akik a tőzsdén próbálnak szeren-csét, de ügyfelei között vannak vállalkozók, jogászok. A főboszorkányt a tévében  is sokan faggatják a jövőjükről, s napilapokban is jósol. 

- Megjósoltam az elmúlt évek  nagyobb vulkánkitöréseit, a japán cunamit, a hazai nagyobb viharokat, s az ezekkel járó károkat is - emeli ki Szabó Erika. - Sőt, a mostani devizaválságot is előre láttam. Csongrád megyében a rendőrség munkáját is segítem. Családon belül nem jósolok, olyanoknak szeretek a lelkébe látni, akiket nem ismerek. Számomra nagyon fontos a megjelenés és a kisugárzás.  A szem a lélek a tükre, ha belenézek, akkor látom az illető múltját, jelenét, s a jövőjét is. Látom azt is, hogy mit mondhatok el ebből. Vannak ugyanis olyanok, akik hajlamosak a depresszióra, nekik nehéz lenne feldolgozni egy rossz hírt. Ilyenkor inkább megpróbálom rávezetni őket arra, hogy lássák a lehetőségeiket. Nekem is vannak tanítványaim. Mindenkinek azt tanítom, hogy ne az anyagiakra törekedjenek, hanem a lélek megnyugtatására. Sajnos sok közöttünk az olyan  sarlatán, akik rontják a szakma színvonalát. Ők nem látják a múltat, ezért nem láthatják a jelent és a jövőt sem.

Erika szerint minden életkorban lehet gyönyörű egy nő. Ő maga boldog édesanya és nagymama, hét gyereket nevel, s nemrég született meg második unokája.

 A 2011-es év egy próbatétel

Szabó Erika volt a körmendi  anyósfesztivál egyik látványossága. Sokakat az érdekelt,  hogy mit is tartogat számukra a jövő. A főboszorkány szerint az idei év egy próbatétel, ha ezt kibírjuk, akkor mindent kibírunk. A rendezvényen sokan megszólították a főboszorkányt a színpadon is, a legtöbben arra volt kíváncsiak, hogy eladják-e ingatlanjaikat, illetve arra, hogyan végződik a bírósági peres ügyük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!